|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 83 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-83 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Kovács Béla 2012. február 27.Emlékezzünk a kommunizmus bűneire és áldozatairaA XX. század fantasztikus tudományos és technikai felfedezései egy új, boldog és reményteljes jövőt ígértek, de két véres háború és két szörnyű ideológia az öldöklések és téboly korszakát zúdították a világra. Magyarországon minden év február 25-én tartják a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapját. Eggyel több a szomorú emléknapok száma, hiszen január 27-e (Auschwitz felszabadítása) Holokauszt Emléknap, de a szomorú emléknapokhoz sorolnám a mi október 6-ánkat is, és ez folytatódhatna tovább, hiszen történelmünk világviszonylatban is telve gyásznapokkal. Ezek az emléknapok valójában emlékeztető napok, hiszen tulajdonképpeni céljuk, hogy a szomorú események soha ne ismétlődjenek meg. Próbálkozunk, igyekszünk, de sajnos ezek a megemlékezések sem segítenek eléggé, a történelem egyelőre ismétli magát, a gonoszkodás tovább folyik. A nácik által elindított borzalmas háború, és az „alacsonyrendűek” ritkítása, 12 év alatt legalább 50 millió áldozatot követelt, de a szám valószínű nem reális, ennél többen pusztultak el. A 73 évig tartó kommunista diktatúra áldozatainak számát száz millióra becsülik, de a statisztika itt is valószínűleg pontatlan. Már abba is szörnyű belegondolni, hogy ahogy ma – a tőke birodalmában – milliárdokkal dobálózunk, úgy labdázunk a sötét múlt emberáldozatainak statisztikai adataival is, hiszen újabb és újabb adatok feltárása után, még ezer, még millió áldozat kerül a listára. A Szovjet birodalom felbomlása után „felszabadult” kelet-európai országok különböző módon viszonyultak múltjukhoz. Sokan még a rendszerváltás tényét is megkérdőjelezik, hiszen a szovjet hegemóniától megszabadult legtöbb országban, bár az egypártrendszert átalakították, a volt kommunista nómenklatúrát megtartották, akik különböző „pártszínekben” még most, húsz év után is jelen vannak ezen országok vezetésében. A régi kommunista bűnök feltárása, a bűnösök felelősségre vonása, az elszámoltatás a legtöbb országban elmaradt, de ezt sokan még ma is megtennék, még ha kissé késve is. Ne felejtsük el azonban, hogy ma már tettesek és áldozatok gyermekei, unokái egymás mellett dolgoznak, és együtt néznek szembe a jelen és a jövő nehéz kérdéseivel. A magyarok a konzervatív kormány idejében, 2000 júniusában jelölték meg február 25-ét emléknapnak, Kovács Béla kisgazdapárti politikus letartóztatásának és Szovjetunióba hurcolásának emlékére. Igen, bőven van mire emlékezni!! A hírhedt recski kényszermunkatábor, a váci börtön, Kistarcsa, Márianosztra sok ezer ártatlan magyarnak volt meghurcoltatási és kínzási helye. Az Andrássy út 60. szám alatti neoreneszánsz palota, egykor a nyilasok Hűség Háza, majd ÁVO és ÁVH székház, 1944 és 1956 között az állami terror központja volt. Tíz éve, 2002 februárja óta Terror Háza Múzeum, minden, már érett magyar fiatalnak legalább egyszer meg kellene látogatnia. A szomorú magyar múltnál talán még tragikusabb a kommunisták romániai terrorja. „A kommunizmus fekete könyve” francia kiadásban jelent meg 1997-ben, de csakhamar minden európai nyelvre lefordították, Bukarestben 1998-ban már kapható volt. A könyv harmadik része foglalkozik Kelet-Európával, de eléggé hiányos, egy román kiegészítést már készítettek, de további kutatói munkára még nagy szükség volna. 1945. március 6-án lépett a Gróza-kormány hivatalba, és innen lehet számítani a román kommunisták terrorjának kezdetét, ami megszakítás nélkül 1989 decemberéig tartott. Már a sokak által „felmagasztalt”, „magyar barát”, Gróza alatt elkezdődtek a tisztogatások, 1945 augusztusáig sok ezer letartóztatást hajtottak végre, elsősorban a történelmi pártok soraiból. Mihály király távozása után felgyorsult a hajtóvadászat a kommunista rendszer ellenségei után, Georghiu–Dej felállította a hírhedt szekuritáte hálózatát, és politikai foglyokkal elkezdte építtetni a Duna–Fekete-tenger csatornát, amelyet a román polgárság temetőjének szánták. („Un mormant al burgheziei româneşti”.) Jelen publicisztika nem teszi lehetővé a román kommunisták gaztetteinek a felsorolását, megnyugtató, hogy erről már sokat írtak, és remélhetőleg még sok, eddig elhallgatott anyag is a nyilvánosság elé kerül. Mert a mai fiatal román nemzedéknek meg kell ismernie múltját, annak szépségeivel, dicsőségével, de sötétségével és gyalázatos tetteivel is. Románia, a többi szomszédos állammal, ma nagyon nehéz gazdasági helyzetben van, de legalább megadatott, hogy mindenki megmondhatja véleményét anélkül, hogy az államvédelem lakatot tegyen a szájára: oda utazhat ahova akar, tiltakozhat a kormány intézkedései ellen, és nem vetik börtönbe politikai hovatartozása miatt. Ezt ma meg kell becsülni, de igazán értékelni csak akkor tudjuk, ha nem felejtjük a közelmúltat. Ha nem feledjük a Duna-csatorna rabszolgáit, Jilava földbe vágott celláit, Nagyenyedet, Szamosújvárt, ahol ártatlan rabok töltöttek hosszú-hosszú éveket, évtizedeket; a piteşti „átnevelési” programot, ahol fiatal értelmiségi rabok ördögi kegyetlenséggel igyekeztek fogolytársaikat „jobb belátásra” bírni, és meggyőzni őket a kommunizmus felsőbbrendűségéről. És még sorolhatnám! A kommunista ideológia a megvalósulás érdekében ölt, pusztított, a cél érdekében milliók szenvedtek, egész népcsoportok tűntek el, társadalmi osztályokat megsemmisítettek. Hála a Mindenhatónak, ez a hamis ideológia nem győzedelmeskedett. Ha egy ember valahol meghal, sírnak a hozzátartozók, barátok; ha egy ember valahol gyilkol, hosszú hónapok pereskedése következik, aztán az ítélet súlyos, vagy néha elnéző. A téves eszmék, ideológiák milliós áldozatait még igazán megsiratni sem tudjuk – annyi könny nem is létezik –, pereskedésre is csak részlegesen került sor, a bosszú nem hoz megoldást. Maradnak az emléknapok és az állandó figyelmeztetés: soha többet! Végezetül csak annyit, hogy Romániában még élnek a terror áldozatai. Nincsenek már sokan, és a legtöbbjük nagyon idős. Egy 2009/221-es törvény előírja a volt politikai foglyok kárpótlását, ezt más – volt szocialista – országokban már végrehajtották, a románok itt is késlekednek. Az idő telik, sokan még reménykednek! Hollai Hehs Ottó Németország Szabadság (Kolozsvár) 2012. június 11.Kolozsvári Ünnepi Könyvhét – H. Szabó Gyula: Kolozsvár büszke lehet ránkKolozsvárról szóló, illetve a városhoz kapcsolódó könyveket mutattak be szombaton délelőtt a Kolozsvár Társaság székházában. H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója a kis létszámú hallgatóságnak elmondta: tavaly Dávid Gyula irodalomtörténész, a Polis Kiadó igazgatójának volt az ötlete, hogy a könyvhét keretében kimondottan Kolozsvárról szóló könyveket is bemutassanak, a programpontot pedig idén is örömmel iktatták be az eseménysorozatba. – Színes a bemutatásra kerülő könyvkínálat. Hátha büszke lesz ránk Kolozsvár, hogy ennyit írunk róla – élcelődött H. Szabó Gyula, majd rátért a legfrissebb, Kolozsvárról szóló kiadvány, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kezdeményezésére megjelentetett Kincses Kolozsvár Kalendáriuma bemutatására, kifejtve: szerethető Kolozsvár-képet tárnak benne az olvasó elé, a régi és a mai Kolozsvárt illetően egyaránt. Szikszai Ildikó, az Ábel Kiadó képviselője Cseh Katalin 2008-ban megjelent A virágárus bácsi című verseskötetét hozta el az eseményre. – A virágárus bácsi, közel a kilencvenhez, úgy él társadalmi életet Kolozsváron, hogy a Főtéren vidáman elbeszélget az emberekkel, nyáron még idegenvezetői teendőket is el tud látni – mondta Szikszai, majd a szerző néhány költeményét olvasta fel. A Donát Alapítvány részéről Zsigmond Ilka angoltanár a Kolozsváros. Milyen város? című műemlékpedagógiai kiadvány első két kötetét ismertette. – Szerzőtársammal, Fórizs Enikővel együtt arra törekedtünk, hogy a gyerekeket „műemlékfogyasztóvá” neveljük – hangsúlyozta Zsigmond Ilka, majd felhívta a figyelmet arra, hogy tankönyvként is ajánlják a köteteket. A Kriterion Könyvkiadó több, Kolozsvárhoz kötődő könyvet adott ki az elmúlt években, így például az Árkossy István festőművész és Bágyoni-Szabó István prózaíró levelezését tartalmazó Világ árnya, világ fénye című beszélgetőkönyvet, amelyben H. Szabó Gyula szerint egyfajta „elveszett paradicsomként” jelenik meg a kincses város. Nagy István íróról fia, Nagy Károly nyugalmazott egyetemi oktató Tanúság címmel írt könyvet. – Kevesek által ismert eseményekről, mi több, kulisszatitkokról ejtek szót, amelyekről a családomtól, illetve a szűkebb rokonságtól és az ismerőseimtől értesültem – árulta el Nagy Károly. Ugyancsak a Kriterion adta ki John Paget XIX. századi angol orvos erdélyi és magyarországi naplójegyzeteinek egyik kötetét. – A könyv főleg a néprajzosok számára kincsesbánya – méltatta a kiadványt H. Szabó Gyula. Szabó Zsolt, a Művelődés folyóirat és könyvkiadó vezetője legfontosabb sikerként könyvelte el Herepei János (1891–1970) művelődéstörténész, régész műveinek sorozatát, amelynek első kötete a Farkas utcai templom XVII. századi restaurálását eleveníti fel, a második a Református Kollégium és a Farkas utca történetéről, míg a harmadik kötetben a Farkas utcai kőszínházról értekezik. Szabó Zsolt utalt még a Biró Vencel hagyatékából ránk maradt három könyvre is (A Kolozsvári Római Katolikus Gimnázium története, 1918–1940; A Báthory-Apor Szeminárium története 1579–1933; A kolozsvári Róm- Kath. Főgimnázium emlékalbuma, 1579–1929). Dávid Gyula, a Polis Kiadó igazgatója felelevenítette: az ő kiadójuk jelentette meg legelőször Asztalos Lajos helytörténész Kolozsvár. Helynév- és településtörténeti adattár című könyvét. Ezt követően az Orbán Balázs életét bemutató Mikó Imre-könyvet (A szülőföld szerelmese), a Kós Károly levelezéseit tartalmazó Édes Idám! kötetet, továbbá Lőrinczi László Utazás a Fekete kolostorhoz, Kovács Béla 420 nap Szíriában és Veress Zoltán Füvek, fák, csillagok című könyvét ismertette. A Stúdium Kiadó képviseletében Asztalos Lajos Kolozsvár épített kincsei, valamint Hantz-Lám Irén A templom arcai című kiadványát ajánlotta a jelenlévők figyelmébe Tőkés Erika, Hantz Lám Irén pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy utóbbi kötet Terényi Ede azon művének kottáját is tartalmazza, amelyben a kolozsvári zeneszerző városunk régi utcaneveit zenésítette meg. A Baróton alig pár éve működő Tortoma Kiadó Gaal György Kolozsvár-kalauzának harmadik, bővített kiadásával volt jelen az eseményen. A szerző visszaemlékezett könyvének első két kiadására, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan angolul is megjelenhet mostani munkája. NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár) 2012. június 12.Hungaricumok NagyszebenbenIsmét magyar jellegzetességeket, hungarikumokat bemutató eseményt szerveznek június 15–17. között Nagyszebenben, immár harmadik alkalommal. Az előző években szervezett rendezvénysorozat nagy sikerére és visszhangjára való tekintettel a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületének kulturális irodája az idei programsorozat összeállításakor kiemelten magyar értékekre helyezi a hangsúlyt. Első kitűzött céljukat már sikerült elérniük: az esemény bekerült a térség hivatalos műsorai közé, mint ahogyan a novemberi Ars Hungarica magyar kulturális fesztivál is. Pénteken Birinyi János, a Hungarikum Szövetség elnöke a Hungarikum Napok meghívottja előadását és a kötetlen beszélgetést este koncert és hangszerbemutató követi. Szombaton délelőtt 10 órától gulyásfőző versenyre várják a csapatokat a korondi ház udvarán és környékén, közben borkóstolók, gyerekműsorok, hagyományos mesterségek, népművészeti bemutatók és vásár, magyar néptánc és muzsika várja a szórakozni vágyókat, a jó hangulatról a Százlábú Néptáncegyüttes négy táncos párja és zenészei gondoskodnak. Jelen lesznek háromszéki kézművesek: Kis Dániel – csontfaragó, Kovács Béla – szíjgyártó/bőrdíszműves, Demeter Miklós – népi hangszerkészítő, Demeter Piroska – nemezelő, Nagy Attila – kürtőskalácsos és mások. Az elkészült gulyásokat 15 órakor kóstolják, értékelik, díjazzák. Vasárnap este pedig a Thalia Filharmónia ad otthont a Közös otthonunk a zene című különleges koncertnek, amelyen a Nemzeti Filharmónia Zenekara lép fel Kocsis Zoltán vezényletével, műsoron George Enescu: I. Román Rapszódia, Op. 11. No.1, Kodály Zoltán: Galántai táncok, Bartók Béla: Concerto. Szabadság (Kolozsvár) 2013. február 24.Tőkés: mindannyian a kommunizmus áldozatai vagyunkA romániai és a jugoszláviai kommunizmus áldozataira emlékeztek az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) péntek esti nagyváradi rendezvényén. A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából tartott nagyváradi rendezvény két kiemelt előadója, Tőkés László, az EMNT elnöke és európai parlamenti néppárti frakciótársa, a szlovéniai Milan Zver közös nyilatkozatban ítélték el a kommunizmus bűneit. Tőkés felszólalásában kifejtette: mindannyian a kommunizmus áldozatai vagyunk, azok is, akiket nem gyilkoltak meg, vagy nem börtönöztek be, a diktatúra következményei ugyanis túlmutatnak a múlton vagy a jelenen. Az EP-képviselő megdöbbenésének adott hangot annak kapcsán, hogy a Magyar Alkotmánybíróság eltörölte az önkényuralmi jelképek viselésének büntethetőségére vonatkozó paragrafust, ugyanakkor sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a 2006-ban az ’56-os szabadságharc kitörésének évfordulóját ünneplőkkel szemben erőszakosan fellépő rendőri karhatalmi vezetőket nem lehet megbüntetni. Kifejtette: a kommunista örökséggel való küzdelem nemcsak erdélyi, román vagy magyar ügy, hanem egy olyan kelet-közép-európai kérdés, mely összekapcsolja a volt szovjet tagállamok polgárait. Az erdélyi EP-képviselő meggyőződése szerint a múltat be kell vallani, és az elkövetett kommunista bűnöket jóvá kell tenni, enélkül ugyanis nem gyógyulnak be a sebek. Milan Zver néppárti képviselő úgy fogalmazott: Európának kötelessége szembenézni múltjával, máskülönben esélye sincs a tartós békére. „A mi generációnk felelőssége Európát megkímélni egy újabb totalitárius rendszertől” – mutatott rá a szlovén EP-képviselő. A törékeny demokráciák megvédése kapcsán kifejtette: aggasztó, hogy lassult a volt kommunista országok modernizációs folyamata, és csökkent a demokráciába vetett bizalom is. 1947. február 25-én tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták el a Szovjetunióba a magyarországi Független Kisgazdapárt akkori főtitkárát, Kovács Bélát. Az ő emlékének adózva kiáltotta ki a magyar kormány ezt a napot a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává. Székelyhon.ro 2013. augusztus 23.Húszéves az Úz-völgyi emlékműAz Úz-völgyi emlékmű felavatása 1994. augusztus 26-án Az 1944-es Úz-völgyi harcok helyén ötven év eltelte után, 1994. augusztus 26-án állítottuk fel azt az emlékművet, amely ma már zarándokhellyé vált. A gondolat az én fejemben született meg, melyet Sylvester Lajos azonnal felkarolt, sőt, könyvet, majd filmet is készített e szép völgy eseményeiről (Úz-völgyi hegyomlás). Azon magyar honvédek emlékére született az emlékmű, akik 1944. augusztus 26. és szeptember 11. között szülőföldjüket védték, és azt vesztették el, ami az embernek a legdrágább: életüket. Mily szépen írja Magyari Lajos: „védték a hont, a megvédhetetlent”, majd folytatja: „kik nem kérdezték, miért és mi végből, áldott életükért nem kértek soha bért, a földért adták a drága, drága vért”. Háborúba vezényelt, két tűz közé szorított, végveszélybe sodort kicsi ország katonái voltak, nem ők akarták, de ha már belesodródtak, belekényszerültek, harcoltak. Tették, amit kellett, amit lehetett, amit a becsület megkívánt. Katonaesküvel vállalták, hogy hazájukat megvédik. Sajnos, az eskü jogosságát, örök érvényességét azután sokan és sokszor elvitatták: Nem kellett volna kitartani, át kellett volna állni, tudniuk kellett, hogy a háborút elvesztettük, harcuk értelmetlen volt – mondják némelyek. Ezekre ők, az elesettek nemet mondtak. Át kellett volna állni? De hiszen ez árulás. Az árulásnak súlyos következményei vannak. A házat s a hazát védeni kell, évszázadok óta ez a székely-magyar ember tiszte, ez már a génjeiben van. Már Gyóni Géza megírta: „Véres harcok verték fel a hírét, de csak a béke katonája volt.” Odahaza pedig a lányok, anyák azon bucsálódtak: melyiküké volt Horthy Miklós legszebb katonája!? Az emlékműtalapzaton fekvő sziklapatakkő, amelyet az Úz-patak medréből vonszoltunk ki, egy sebesült vagy halott katonát asszociál, egyszerre szarkofág és kőkoporsó, 135 katonahalott nevét viselő réztáblákat tart, a strázsáló székely zászlós kopjafa mellett Kölcsey Ferenc-idézettel: „Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak hagyd örökül, ha kihunysz: a haza minden előtt.” Az emlékmű létrejöttében sokan segítettek, háromszékiek és csíkiak egyaránt. Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere, Fikó András erőgépész, Vinkler András sepsiszentgyörgyi betonadakozó, Péter János márványlap-ajándékozó, Váncsa Albert kopjafaadományozó, Both Károly fafaragó, Puskás Csaba, Kiss Lőrinc, Imreh Lajos, a Sepsiszentgyörgyi Autóvillamossági Gyár szerszámműhelye réztáblaadói és -vésői, Gombos János, Bartha Mihály és családja, Páldeák Béla és családja, Kovács Béla, Soós Ferenc, Vén András, ifj. Kajcsa András, Gocsman Sándor, Somogyi Csaba, Ferenc Gyula, Fejér Ákos, Nagy Dezső, Incze Pál, Páll Samu, Ugron Endre, Ferencz Csaba Háromszékről. Úz völgyében élők: Csedő Lajos, László Imre és Sándor, Csillag Gyula, Novák Istvánné. Szentmártoniak: Kovács Sándor, Vitos József, Dánel András, Kosza Vilmos, Nagy Zsolt, Bocskor Imre, Keresztes Andor. Nem felejtjük el azok nevét sem, akik húsz évvel ezelőtt Kelemen József tanár vezénylete mellett, a sepsiszentgyörgyi katonazenekar – a textilgyári rezesbanda tagjaiként oly sok szép dallal kedveskedtek az avatóünnepélyen résztvevőknek: Mézes László, Ördög István, Timár Miklós, Karácsony János, Krafft Pál, Toncs György, Dakó István, a dohánygyárból: Dénes Gyula, Márton Tibor, Szász Péter, a dudagyárból: Bedő Gábor, Fazakas Zoltán, az IMASA-ból: Szabó József és Gáll Sándor. Köszönet mindannyiuknak! Tisztelettel és szeretettel várunk 2013. augusztus 26-án, immár huszadik alkalommal az Úz-völgyébe minden kedves, végtisztességet megadó embert! Dr. Szőts Dániel Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. május 25.Háborús honvédlevelek SzalárdraNagyvárad- Péntek este a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban mutatták be a Nagy Béla szerkesztésében megjelent Isten elhozza az időt. Honvédlevelek Szalárdra című kétkötetes könyvet. A kétkötetes munka a második világháború alatt a Magyar Királyi Honvédség nagyváradi 25. gyalogezredének kötelékében szolgáló szalárdi katonák leveleit tartalmazza, egészen pontosan öt honvéd és családtagjainak több mint négyszáz levele révén nyújt rendkívül érdekes képet a háborús évek hétköznapjait élő faluról is. A péntek esti könyvbemutatón megjelent érdeklődőket Péter I. Zoltán helytörténész köszöntötte. Röviden bemutatta a könyvek szerkesztőjét, Nagy Bélát, majd arra hívta fel a figyelmet: a levelek olvasása közben személyes hangú, megrázó történtek bontakoznak ki. Az öt honvéd közül Nagy Sándort főbe lőtték, Kovács Béla és Kovács Sándor hősi halált haltak, Molnár István orosz hadifogságba került, de hazatért, Nagy Ferenc pedig otthagyta az alakulatát, és szintén visszajött. Noha természetesen más és más a személyes történetük, közös bennük, hogy mindannyian ugyanazon hadsereg egyenruháját viselték és harcoltak a hazájuk megvédése érdekében, a leveleiknek köszönhetően pedig nyomon követhetjük a fronton töltött életüket, a szenvedéseiket. Szabó Ödön történész, RMDSZ-es parlamenti képviselő bevallotta: amikor Nagy Béla megkereste őt azzal, hogy lenne neki ez az anyaga, nem hitte, hogy ilyen minőségű levelek vannak a birtokában. Meglepte őt az írások hangulata, hogy milyen mély érzelmeket közvetítenek, illetve fontos üzeneteket fogalmaznak meg, azt bizonyítva, hogy a távolság dacára is fontosak a családi kötelékek, az egymás iránti érzelmek, a szerelmek utáni vágyakozások. Ugyanakkor érdekes, hogy az öt honvédnek nem csupán az életútja más, hanem a társadalmi beágyazottsága is, így képet nyerhetünk arról is, hogy különböző réteghez tartozó emberek hogyan viszonyultak egy-egy kérdéshez. Emellett külön értéke a köteteknek, hogy nem csupán nagyon olvasmányosak, de szakszerűek is, az összeállítójuk pedig lényeges felvezetésekkel és magyarázatokkal szolgál. „Ilyen jellegű kutatások nélkül nem lehet és nem szabad valósan megírni a 20. század történetét”- nyomatékosította a méltató. Több tiszteletet Péter I. Zoltán kérdéseire válaszolna Nagy Béla elmondta: az első levelekhez 1974-ben jutott, az írásoknak azonban tragikus utóéletük volt. Röviden bemutatta az üzeneteik hőseit is. Nagy Sándorról például megtudtuk, hogy a tipikus háborús nemzedéknek volt a tagja, és megfigyelhető esetében, ahogyan négyosztályos végzettsége ellenére fokozatosan kiforrott, filozofikus mélységű gondolatokat közlő levélíróvá válik. Kovács Béla és Kovács Sándor testvérek voltak, s mindketten elestek. Jellemző rájuk a kötelességtudat, a becsületes és tisztességes magatartás. Molnár István úgy kellett bevonuljon, hogy nem is kapott fegyveres, harci kiképzést, Nagy Ferenc levelei pedig „bájos, diszkrét erotikával átfontak”. A beszélgetésen szó esett a tordai csatáról is, meg arról, hogy talán több tisztelet érdemelnének azok az egykori honvédek, akik végigharcolták a második világháborút, de nem haltak hősi halált, vagy vésték márványba a nevüket, mert hazatérve egyenes derékkal, becsülettel helytálltak, példát mutatva emberi tartásból. Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro 2014. június 4.Sipos ZoltánCSAK LEGENDA? Kemény székely legények: magyar nemzeti radikálisok Erdélyben III. A Jobbik területi szervezetei nem túl aktívak, a Székely Gárda a megszűnés szélén billeg, Csibi Barna Kárpátaljára költözött. Nem kis port kavart a Jobbik erdélyi terjeszkedésével. De mint utólag kiderült, az EP-képviselői irodák sok vizet nem zavartak, a területi szervezetek pedig folyamatosan emberhiánnyal küszködnek. Cikksorozatunk harmadik részében a Jobbik erdélyi tagszervezete mellett bemutatjuk a Székely Gárdát is, mely „inkább csak legenda”. Az egészen kis csoportokat leszámítva jelenleg három-négy fontosabb magyar radikális szervezet is működik Romániában. Bár mindegyik kapcsolódik ilyen vagy olyan formában valamelyik magyarországi szélsőséges szervezethez, ezek nem a magyarországi szervezetek kicsinyített másai. A legfeltűnőbb különbség a nyilvános diskurzusban érhető tetten: míg Magyarországon főként az euroatlanti szervezetekkel kapcsolatos szkepticizmus, az antiszemitizmus és a cigányság problematikája foglalkoztatja a nemzeti radikálisokat, addig Erdélyben inkább a kisebbségi lét különféle problémáit, Székelyföld autonómiáját tematizálják. Foglalkoznak még szimbólumhasználattal (a székely zászló használata állandóan szálka a román hatóságok szemében), nyelvi jogokkal. Ezen kívül tüntetéseken, megemlékezéseken vesznek részt, koszorúznak. Ezek a témák egyébként a mainstream erdélyi magyar pártokra is jellemzőek. A radikális szervezetek annyiban képviselnek mást, hogy azok sokszor nem ismerik el a trianoni határokat, és esetenként az erőszakra mint a cél eléréséhez szükséges, legitim eszközre tekintenek. Jelen sorozat az említett négy szervezet vezéregyéniségeivel való háttérbeszélgetéseken alapul. Bár tisztában vagyunk vele hogy ezen szervezetek között óriási különbségek vannak, az anyag egységes keretét az képezi, hogy a beszélgetések során főleg a szervezeti felépítésre, célkitűzésekre, finanszírozásra és más szervezetekkel való együttműködésekre kérdeztünk rá. Határon túlról kevesebb, mint 3 ezer szavazatot kapott az országgyűlési választásokon a Jobbik, annak ellenére, hogy ez az egyedüli magyarországi párt, mely Erdélyben tagszervezetekkel rendelkezik. A terjeszkedés néhány éve indult. Szegedi Csanád 2010-ben nyitott EP-képviselői irodát Marosvásárhelyen, majd 2011-ben Szatmárnémetiben. Akkoriban a Magyar Polgári Párt fele tettek gesztusokat: a szatmári irodát Jánosi Annától, az MPP Szatmár megyei alelnökétől bérelték, az ideiglenes irodavezető pedig az MPP Szatmár megyei szervezetének elnöke lett. A megnyitón Szegedi kijelentette, a Jobbik stratégiai partnerségre törekszik a Magyar Polgári Párttal. Erdélyben sok vizet nem zavartak Az irodák azonban sok vizet nem zavartak. A kezdeti felhördülés után nagy lett a csend az irodák körül. Hírértékű esemény itt nem történt, talán azt leszámítva, hogy a marosvásárhelyi irodavezető, egyben a városbeli Jobbik Baráti Kör elnöke, Vitus Örs 2011-ben a párt vezetésével való nézeteltérésekre hivatkozva lemondott. Úgy tudjuk, Szegedi Csanádnak párton belül szemére is hányták, hogy Erdélyben nem csinált semmit. 2012 nyarától, Szegedi Csanád jobbikos tisztségeiről való lemondásával az irodák végképp jelentőségüket vesztették. A marosvásárhelyi iroda sorsáról nem tudunk semmit, a szatmárnémeti, Hám János utcai iroda azonban ma is létezik: az orosz kapcsolatai miatt kémkedéssel vádolt Kovács Béla vette azt át Szegeditől. Szatmártól nem messze, a kárpátaljai Beregszászon amúgy szintén van irodája Kovácsnak. Alulról is építkeznek Ezzel párhuzamosan a Jobbik alulról is elkezdett építkezni Erdélyben: összesen nyolc megyében jöttek létre fiókszervezetek. A közhiedelemmel ellentétben azonban ezek nem irodák, hanem néhány tucat párttagból álló kis alapszervezetek. Egy központi iroda hangolja össze az erdélyi szervezetek munkáját, mely 2014. januárjában nyílt Székelyudvarhelyen. Személyes kapcsolatok Akár a többi szervezet esetében, itt is a személyes jó viszonyok határozzák meg a pontszerű együttműködéseket. Úgy tudjuk, az erdélyi HVIM-mel jó a viszony, az EMI viszont kevésbé a helyi szervezetekkel, inkább a Jobbik országos vezetőségével van szoros kapcsolatban. Valószínűleg ennek a kapcsolatnak köszönhető, hogy Szávay István a nagyváradi EMI-székházban tartott sajtótájékoztatót: az EMI elnöke szerint itt egyszerű baráti szívességről volt szó, az EMI nem járul hozzá erdélyi pártépítéshez. A Jobbik ifjúsági tagozata ugyanakkor az EMNP ifjúsági szervezetével, a Mintával is jó kapcsolatot ápol. Mindennek ellenére azonban a Jobbik Erdélyben távol áll attól, hogy magyarországi mintára integrálni tudjon különféle szubkultúrákat, és így számottevő mozgalommá nője ki magát – kommentált megkeresésünkre egy szociológus. Emberhiány a legnagyobb probléma Egy másik radikális szervezet vezetője szerint az emberhiány a Jobbik építkezésének a legnagyobb nehézsége. Minden szervezet figyeli, keresi a fiatal tehetségeket, próbálja őket saját holdudvarában tudni. Mivel az erdélyi „piac” telített, nulláról csakis a már létező szervezetek aktivistáinak az elcsábításával lehet ütőképes csapatot létrehozni. A Jobbik azonban nem rendelkezik olyan vonzó, Erdély-specifikus üzenettel, mely ezt lehetővé tenné – állítja forrásunk, aki szerint a jelenlegi jobbikosok szervezői kapacitása nagyon alacsony. Budapest fele való információközvetítés A Budapest fele való információközvetítésben látja az erdélyi Jobbik-alapszervezetek legfőbb feladatát Erdély Béla, a Jobbik kolozsvári fiókszervezetének elnöke. Elmondása szerint egyik alapvető tevékenységük az, hogy jelentéseket készítenek az erdélyi magyarok problémáiról, és azokat elküldik a budapesti központnak. Ezek az információk aztán segítik a Jobbikot megérteni az erdélyi helyzetet. Bár a Jobbik Romániában nem rendelkezik jogi személyiséggel, az alapszervezetek ugyanúgy működnek, mint bármelyik magyarországi Jobbik-alapszervezet. A tagfelvétel, toborzás is hasonló feltételekkel működik, az erdélyi tagok száma valamivel több, mint 300. Mivel a Jobbik nem honorációs alapon építkezik, az alapszervezetek költségvetési támogatásban nem részesülnek. Elvileg a területi szervezetek elnökei sem kapnak pénzt munkájukért, bár létezik egy szervezői keret. Nincs is feltétlenül szükség sok pénzre: az erdélyi jobbikos rendezvények kis költségvetésűek, megemlékezésre, évfordulóra, koszorúzásra akár a tagok is össze tudnak pótolni – mondta Erdély Béla. Nagyobb szabású rendezvény megszervezésére viszont lehet pályázni. A közelmúltban a HVIM-mel közösen megszervezett Mátyás Király Hagyományőrző Napok támogatói között például ott van a Jobbik által alapított Gyarapodó Magyarországért Alapítvány. A történész végzettségű Erdély szerint ugyanakkor a Jobbik választási eredményei egyáltalán nem érintették a fiókszervezetek működését. A szavazatokat illető számszerű elvárások nem is voltak megfogalmazva a Jobbik központi vezetősége részéről. A Székely Gárda Vagy feloszlott már, vagy pedig a megszűnés határán van az erdélyi magyar radikális szervezetek leghírhedtebbje, a Székely Gárda (teljes neve: Új Magyar Gárda Mozgalom Székely Szakasza). „A Székely Gárda inkább csak legenda” – jegyezte meg egy interjúalanyunk nevetve. Vezetőjét, Mikola Bélát márciusban kommandósok toloncolták ki az országból, miután öt évre nemkívánatos személlyé lett nyilvánítva. Ugyanakkor legismertebb aktivistájuk, a csíkszeredai Csibi Barna tavaly barátnőjéhez költözött Kárpátaljára. Úgy tudjuk, egy további gárdista külföldön vendégmunkáskodik. A Székely Gárda, illetve név szerint Csibi Barna számos, nagy feltűnést keltő akció kezdeményezője: például Dávid-csillagot festettek egy áruház bejárata elé. Csibi hosszú időn át rendszeresen blogolt (internetes naplója részletesen dokumentálja a Székely Gárda működését és pereit), sőt, elmondása szerint a hírhedt szélsőjobbos kuruc.info-nak is küldött cikkeket, a központi, szerkesztőségi e-mail címre. Csibi Barna akkor vált országosan ismertté, amikor 2011. március 14-én Csíkszereda központjában „elítélt”, majd felakasztott egy Avram Iancut szimbolizáló szalmamábot. Vagy teljesen hülye, vagy beépített ember Csibi Barna vagy teljesen hülye, vagy beépített ember, akinek a célja lejáratni mindenkit – mondta egyik, Csibit ismerő interjúalanyunk. Más beszélgetésekből az derült ki, hogy Csibi összeférhetetlen, kezelhetetlen figura, aki gyakorlatilag az összes, nemzeti oldalon álló erdélyi szervezetben megfordult már, és akit viselt ügyei miatt ma már sehol nem látnak szívesen. „Ha lehet többet csinálni, miért csináljuk a semmit?” – kommentálta saját pályáját Csibi. A beszélgetés során értésünkre adta, hogy az EMI-s szerepvállalása azért ért véget, mert túl sok munkával járt. A HVIM-mel viszont ideológiai különbségek miatt ment össze. A Vármegyések – szerinte tévesen – az autonomista vonalat képviselik, míg Csibi álláspontja az, hogy a székelyek önálló népként kell meghatározzák saját magukat, csakis így lehet joguk a saját államhoz. Végül a Új Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Mozgalom Győri Wass Albert zászlóalja félig-meddig hivatalosan, de befogadta a „kemény, székely legényekből álló” szakaszát. Az Új Magyar Gárda Mozgalom Székely Szakaszának a romániai jogi személyiségként való bejegyzése azonban kudarcot vallott (a jogi hercehurcáról bőséges anyag Csibi blogján), így az erdélyi sajtóban többször hivatkozott Székely Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület valójában soha nem létezett. Az Avram Iancu-akasztás Csibi Barna pénzügyőri karrierjét is derékba törte. Az országos felháborodás hatására Csibit a Hargita Megyei Közpénzügyi Igazgatóságról Abrudbányára, Avram Iancu szülővárosába helyezték át. Ott viszont tüntetők fogadták, akik azt kérték, nyilvánítsák nemkívánatos személlyé. Az Országos Adóhatóság erre Bukarestbe rendelte, ahol viszont Steaua szurkolók várták. Csibi nem jelent meg új munkahelyén, így kirúgták. Beszélgetésünk során Csibi arról panaszkodott, élete teljesen ellehetetlenült Romániában politikai szerepvállalása miatt. Kis, pólókat, kitűzőket és más radikális emléktárgyakat forgalmazó boltjára, a Hunnia Serv SRL-re látványosan rászálltak a hatóságok: „nem tehetem meg, hogy illegálisan csináljak bármit is” – fogalmazott. A Székely Gárda elleni, illetve a szervezet által indított perek pénzügyileg teljesen felőrölték, akkor is, ha Csibi saját maga látta el a képviseletet. A volt aktivista szerint sosem volt szervezetüknek támogatója, az egész „no budget” alapon működött. Felírjuk egy kartonra, hogy „Székelyföld nem Románia!”, ha az üzenet ütős, akkor működik, ehhez nem kell pénz – mondta. Trandindex.ro 2014. szeptember 29.A pedagógusok tudományos munkáit jutalmazzákNegyvenhárom tudományos munka érkezett be idén a Apáczai-díj felhívására, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) szeptember 27-i ülésén értékelte ezeket. Amint az a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményből kiderül, az RMPSZ kétévente jutalmazza Apáczai-díjjal azokat a pedagógusokat, akik az oktató-nevelő munka mellett tudományos kutatást is végeznek. Azok a pedagógusok pályázhatnak, akik a közoktatásban dolgoznak (vagy onnan mentek nyugdíjba), és önálló kötetben vagy elismert tudományos szaklapban közzétett munkák szerzői. Az év elején kiírt pályázatra az előző díjkiosztás óta megjelent tudományos munkákkal szeptember 16-ig lehetett jelentkezni a természettudományok, a humántudományok, valamint a pszichopedagógia területéről. A díjhoz a Sántha Csaba szobrászművész által készített kisplasztika, sorszámozott oklevél és pénzjutalom is társul. A kitüntetettek: Apáczai-díj gyémánt fokozat Bencze Mihály – Selected Problems and Theorems of Analytic Inequalities (természettudományok); Apáczai-díj arany fokozat József Álmos – Mire a falevelek lehullanak… (humántudományok); Apáczai-díj ezüst fokozat: Balázs Lajos – Rituális szimbólumok a székely-magyar jelképkultúra világából (humántudományok); Nagydobai Kiss Sándor – Nemzetközi matematikai szakfolyóiratokban megjelent cikkek gyűjteménye (természettudományok); Apáczai-díjban részesül: Erdély Judit – Fatikus beszéd (humántudományok); Kiss Kálmán – Túrterebes földrajzi neveinek története (humántudományok); Török Árpád – Észak-Erdély–Bukovina útikalauz (természettudományok); Vincze Zoltán – A kolozsvári régészeti iskola a Pósta Béla-korszakban (1899–1919) (humántudományok); Dicséretben részesül: Molnár-Kovács Emese, Ferencz Edith-Mária – Medvecukor iskolás lesz (pszichopedagógia); Szász-Mihálykó Mária – Bolyongás a rengetegben (pszichopedagógia); Kovács Béla – Matematika szaklapokban megjelent tanulmányok gyűjteménye: Kalandozások 2013 körül; Feladatvariációk, avagy hogyan szerkeszthetünk feladatokat?; Teljes négyzet évszámok; Feladatvariációk – Hogyan szerkeszthetünk ismert feladatokból újabbakat?; Változatok egy témára, avagy hogyan szerkeszthetünk feladatokat?; Variations on a theme or how you can create problems? (természettudományok); Lőrincz Sándor – Erdővidéki túrautak (természettudományok); Wilhelm Sándor – A törpeharcsa (természettudományok); András Ignác – Tudomány s erény díszére (humántudományok); András József – Lövéte, a megtartó székely falu (humántudományok); Incze Pál – Gyűlölet nincs, csak fájdalom (humántudományok); Fazekas (szül. Salánki) Éva – Egy berettyószéplaki cigányasszony hiedelmei (humántudományok); Kodolányi András – Volt egyszer egy 2-es számú Iskolás Sportklub (humántudományok); Kulcsár Gabriella – Emlékek a kolozsvári magyar zenekritika történetéből – Brassai Sámueltől Lakatos Istvánig (humántudományok); Lőrincz József – Székelypetki népballadák (humántudományok); Magyari Sára (tanulmányok) – A kert/udvar és szócsaládjának képe a magyar népdalokban; Imaginea lingvistică a „vieții” în limba maghiară și română; Anyanyelv–hangyanyelv–ecet. Avagy a fától fáig – magatartás oktatásstratégiai példája a Bánságban; Az anyanyelv képe – csoportos kutatás a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen; The Linguistic Image of Man in the Hungarian and Romanian Languages; A magyar mint idegen nyelv az áll és a stă igék tükrében; A munka–pénz nyelvi képe a magyar és román nyelvben (humántudományok); Pénzes Lóránd – Szentkereszty Stephanie testamentuma és alapítványai (humántudományok); Tamási Zsolt – Az 1848-as erdélyi római katolikus egyházmegyei zsinat (humántudományok); Veres Tünde – Erdély református templomai (humántudományok); Elismerésben részesül Nemes Emil – Barangoló – városismereti kisokos 1–3. (természettudományok); Trufán Ildikó Rozália: Földrajz munkafüzet, 4. o. (természettudományok); Trufán Ildikó Rozália, Trufán József – Történelem munkafüzet, 4. o. (humántudományok); Szabó Katalin – The introduction of the preparatory class in Romania (pszichopedagógia); Barabás Attila – Alternatív eljárások a kémia oktatásához (természettudományok); Keresztes Kálmán – Genii ale matematicii la Sibiu, Farkas Bolyai și János Bolyai (természettudományok); Bakó Botond Béla – Áprily-estek emlékkönyv (humántudományok); Berekméri D. István – Bethlen Gábor Erdély fejedelme (1613–1629)(humántudományok); Farkas Aladár – 100 éves a ditrói Jézus Szent Szíve templom (humántudományok); Frigy Szabolcs-István: A felekezeti iskolák hozzáadott értékének vizsgálata Romániában (humántudományok); Gergely Erzsébet-Emese – Ki olvas ma (még) az iskolában? (humántudományok); Metanova kutatócsoport, Borsos Szabolcs – Hit, kultúra, önrendelkezés Kelet-Európából nézve (humántudományok); Nagy János – Románia hadba lépése 1916-ban – Trianon és a román történetírás (humántudományok); Váradi Éva-Andrea, Páll-Szabó Ferenc Dániel, Pócsai Sándor – O istorie a maghiarilor (humántudományok); Veress Imola – The Myth-Shaping Power of a Past Vision of the Future (humántudományok); Incze Fejér Anikó, Incze Pál – Gyűlölet nincs, csak fájdalom (humántudományok). A díjakat és az okleveleket október 11-én, szombaton délelőtt 10 órától adják át a szovátai Teleki Oktatási Központban. A testület az Apáczai-díj pályázati felhívásának kiegészítése és módosítása mellett is döntött: ennek értelmében a kiírás jövőben kiegészül az elektronikus pályamunkák fogadásával, valamint a pályázatok benyújtási határideje július 1-jére módosul. Azok a szerzők, akik elnyerték az Apáczai-díj legmagasabb, gyémánt fokozatát, továbbra is küldhetnek be pályamunkákat, amelyet a Tudományos Tanács nyilvántartásba vesz, elismerő oklevéllel jutalmaz, valamint kiemelt helyen megjeleníti azt az RMPSZ honlapján. Szabadság (Kolozsvár) 2014. október 2.Az emberi erőforrások megújuló energiaforrása az Istenbe vetett hitOktóber 2-án, csütörtök délelőtt a nagyváradi színházban nyitották meg hivatalosan a Partiumi Keresztény Egyetem 2014-2015-ös tanévét. Az ünnepélyes megnyitón a magyar kormány, valamint több felsőfokú oktatási intézmény képviselői is jelen voltak. A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) ünnepi tanévnyitójának első felszólalója Tőkés László a PKE elnöke, európai parlamenti képviselő volt, aki emlékeztetett arra, hogy huszonöt évvel ezelőtt hozták létre a PKE jogelődjét, a Sulyok István Református Főiskolát, majd 1999-ben, azaz tizenöt évvel ezelőtt megalapították a Partiumi Keresztény Egyetemet. E kettős évfordulóra való tekintettel Tőkés László jubileumi emlékévet hirdetett, mely az évnyitótól az évzáróig terjed. „Nem csupán ünnepléssel, emlékezéssel, hanem munkával és reformmal és beszédes eredményekkel kívánjuk emlékezetessé tenni ezt az évfordulót. A megújulás, a megerősödés éve legyen ez az évforduló” – fogalmazott a szónok, aki emlékeztetett arra is, hogy negyed századdal ezelőtt megbukott a kommunista diktatúra és az erdélyi magyarság elindulhatott a nemzeti kisebbségi szabadság és felemelkedés felé. De mint Tőkés László fogalmazott „sajnos távol állunk attól, hogy véget ért volna a küzdelem, az építés és a küzdelem együttes időszaka következett el. Kivívtuk az építés jogát és lehetőségét, ennyi történt huszonöt évvel ezelőtt, és azóta is tovább kell folytatnunk emberi és nemzeti jogainkért vívott harcunkat, és tovább kell folytatnunk küzdelmünket Románia demokratikus átalakításáért”. E küzdelemnek az utóbbi időben tapasztalt számos negatív történését idézte fel Tőkés László megemlítve azt, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román vezetősége nem hajlandó teljesíteni a Románia tanügyi törvényében előírt kötelességeit, és a magyart tagozatot nem hajlandó beindítani a maga teljes jogával, de utalt az egyházi iskolák nehéz helyzetére, valamint az ún. zászlóháborúra is: „nap mint nap önkényes prefektusok garázdálkodnak székely megyéinkben, de ide számítva Nagyváradot is, ahol, amikor kitűztük szolidaritásból a székely zászlót, egy 30-50 ezer lejes büntetést helyeztek kilátásba. Ellenséges propagandakampány folyik a székelyföld területi autonómiája ellen” – sorolta a magyar közösséget ért sérelmeket. Végezetül így szólt Tőkés László: „A rendszerváltás buktatói megviselték egész Románia lakosságát, és különösképpen megviseltek bennünket. Sokszor érzékeljük a fáradtság jeleit, vagy a lemondás, a kiábrándultság érzését közösségünkben, de nem szabadna engednünk ennek a kísértésnek. Az emberi erőforrások megújuló energiaforrása az Istenbe vetett hit, ez a hit tartott meg és vitt előre bennünket nemzedékről nemzedékre. Ezt kérjük a mai megnyitón Istentől”. Egyetemi reform Dr. János Szabolcs rektor beszédében kiemelte, hogy Magyarország kormányának támogatása elengedhetetlen feltétele annak, hogy ma új egyetemi évet kezdhet a PKE, majd így folytatta: „huszonöt év után megérett az idő egyetemünk átalakítására, céljainak, működési elveinek újragondolására, újrafogalmazására”. A rektor tudatta, hogy a 2014-2015-ös tanévben az egyetem három karán 375 első éves hallgató kezdi meg egyetemi tanulmányait alapképzésen és mesteri szakon. Az egyetem falai között tanuló mintegy ezer hallgató tizennyolc alapképzés és hét mester szakon 98 főállású oktatótól sajátíthatja el választott szakmájának tudásanyagát. „Fokozott érzékenységet érzünk a tehetségek iránt, ezért létrehoztuk a Janus Pannonius és a Fényes Elek szakkollégiumokat, amelyek a legkiválóbb hallgatóink számára teszik lehetővé a tutoriális rendszerben történő elitképzést. A szakkollégiumok keretében folyamatosan fogunk neves, és nemzetközi szinten is elismert vendégelőadókat hívni. Egyetemünk egyre nagyobb forrásokat fordít a kutatói mobilitás kiterjesztésére, kutatási és oktatási együttműködési megállapodások megkötésére. Az előttünk álló egyetemi évben az Erasmus program keretében a tavalyihoz képest is jóval több oktató, hallgató és adminisztratív személyzet vehet részt teljes szemeszterben külföldi képzésen, illetve szakmai tanulmányúton. Folyamatosan törekszünk arra, hogy erősítsük oktatói gárdánkat” – fogalmazott János Szabolcs, megemlítve azt is, hogy az utóbbi időszakban felújították az egyetem tulajdonában lévő Zárda (Mihai Vitezul) utcai épület alagsorát, ahol kiállító termet és közösségi teret hoztak létre, felújították a kollégium több szintjét, diákklubot hoztak létre, és néhány nappal ezelőtt megszerezték az új egyetemi épület kivitelezéséhez szükséges utolsó engedélyeket is. Nemzetstratégiai cél Dr. Palkovics László Magyarország felsőoktatásért felelős államtitkára beszédében leszögezte, hogy a szülőföldön való megmaradás nemzetstratégiai cél, és a kormány örül annak, hogy a PKE bekapcsolódik ezen stratégiai cél elősegítésébe. „A magyar kormány kiemelten kezeli a határon túli magyar felsőoktatást, és jól halad a magyarországi egyetem határon túli fejlesztése is. Tizenkét magyarországi intézmény tizennégy alapképzést és négy mesterképzést működtet a határon túli magyar területeken. Az előző tanévben a kihelyezett alapképzéseken és mesterképzéseken 1400 magyar fiatal tanult, jobbára állami ösztöndíjasként, hasonló létszám várható ebben az évben is” – tudatta az államtitkár, hozzátéve azt, hogy a magyar kormány olyan képzéseket biztosít, amelyek amelyek eddig nem voltak elérhetőek a határon túli területeken magyar nyelven. Díjazottak A megnyitón beszédet mondott Tóth Katalin a Magyar Földművelődésügyi Minisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, dr. Fodor János, az Óbudai Egyetem rektora és dr. Csiba Péter a komáromi Selye János Egyetem rektorhelyettese is. Az esemény ünnepi hangulatát emelendő a nagyváradi Csillagocska Néptáncegyüttes tagjai és zenekara két rövid népzenei összeállítással örvendeztették meg a jelenlevőket. A Pro Universitate Partium Alapítvány és a PKE Egyetemi Szenátusa Pro Universitate Partium Díjat ítélt oda dr. Kovács Béla, dr. Geréb Zsolt, dr. Kozma Dezső, dr. Letiţia Chirodea, dr. Liviu Cotrău, dr. Elena Viorel, dr. Gorun Gheorghe, dr. Péter György, Nistor Ioan, dr. Angi István, dr. Ujvárossy László és Nica Joachim professzoroknak, Pető Árpád Ausztráliában élő üzletembernek, dr. Biró András Csaba, dr. Szaffkó Péter, Mojzesné dr. Székely Katalin docenseknek, dr. Hermán M. János, Wéber Csilla, Kiss Emőke-Rozália, Ari Nagy Éva adjunktusoknak. A díjakat János Szabolcs és Tőkés László adták át. Ezt követően az első éves hallgatók letették egyetemi hallgatói esküjüket. A mintegy két órás rendezvény az egyházi áldással és a Himnusz eléneklésével zárult. Pap István erdon.ro 2015. május 29.Elbúcsúztak a Kölcsey végzősei, Kölcsey-díjat kapott Filip Zoltán„Elbocsátunk , de visszavárunk benneteket" - ezekkel a szavakkal vett búcsút Pataki Enikő igazgató, illetve a Kölcsey Ferenc Főgimnázium az intézmény idei végzőseitől. A közel négy órás ballagáson a diákok mellett jutalmazták a nyugdíjba vonuló pedagógusokat, Filip Zoltán pedig megkapta a Kölcsey Nagydíj Arany fokozatú kitüntetését. Európa egyetemein - Bologna, Padova, Párizs, Heidelberg - már a XII. században ballagtak, azaz elbúcsúztak a diákok a tanintézménytől. Magyar földön a most Szlovákiához csatolt Selmecbányán ballagtak először - azóta pedig elengedhetetlen eseménye ez a diák- és pedagóguséletnek. Szatmárnémeti magyar tannyelvű középiskolái közül idén a Kölcsey Ferenc Főgimnázium kezdte meg a ballagások sorát: diákok, tanárok csütörtök délután vettek búcsút egymástól. A szokásoknak megfelelően az ünnepség az utolsó becsengetéssel és az utolsó osztályfőnöki órával kezdődött, majd a XI-sek feltűzték a szalagot és átadták a mesebeli tarisznyát a végzősöknek. Ezt követően a tanáriban Veress Kupán Emese szóban, Gáll Máté pedig énekben búcsúzott a tanári kartól, majd Kallós András és Csordás Levente egy virágcsokorral mondott köszönetet az igazgatóságnak. Az iskola zászlaját követve az osztályos dalolva érkeztek az udvarra, ahol elfoglalták a számukra kijelölt helyeket. Eközben a két konferanszié, Doroha Liza és Fehér Ádám méltatta valamennyi osztály tanulmányi teljesítményét, sportbéli és a tantárgyversenyeken elért eredményeiket. Az ünnepség egy perces néma gyászszünettel folytatódott, a jelenlévők így emlékeztek meg a néhány hónapja elhunyt korábbi kitűnő pedagógusról, Filip Mártáról. „Remélem, valamennyien érzitek a hitet: a szeretet, a tudás, a biztos jövő reményének hitét. Érzitek azt a bizalmat, amellyel mi, a benneteket útra bocsátók, nevelők és szülők, kísértük lépteiteket mostanáig, és amely biztonságot nyújt számunkra most, hogy rátok tekintünk: felnőttek a gyermekeink, elindulhatnak hát saját útjukon", kezdte ünnepi beszédét Pataki Enikő igazgató. „Tudjuk, hogy van erőtök valóra váltani álmaitokat, hisszük, hogy van kitartás bennetek végigmenni az általatok választott úton, ez adjon erőt nektek a holnaphoz!", szólt a pedagógusi biztatás. Az igazgatónő természetesen jó tanácsokkal is felvértezte a végzősöket: „A változást magatokban hordozzátok, a világ körülüttetek olyanná válik, amilyenné ti alakítjátok. Ne legyetek közömbösek soha, ne higgyetek soha azoknak, akik azt sugallják, nem rajtad áll a változás! Ne várjátok, hogy egyszer valaki valamikor majd ad egy lehetőséget, mert a lehetőségekre magatoknak kell rálelnetek, és nektek kell élnetek velük!". „Elbocsátunk , de visszavárunk benneteket", zárta szavait Pataki Enikő. Gondolatát folytatta Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, aki reményének adott hangot, hogy a fiatalok további tapasztalatokkal és tudással felvértezte visszatérnek majd Szatmárnémetibe. „A Kölcsey egy olyan közösségi műhely, amelyből olyan palánták nőnek ki, akikre a helyi közösségünk méltán számíthat majd a jövőben is", fogalmazott . A folytatásban Mozart „Requiemjének" dallamára minden egyes ballagó osztály két-két tagja, valamint az osztályfőnök megkoszorúzta a gimnázium épületében található emlékhelyek egyikét, majd a ballagók részéről Dobai Bernadett, a XI. osztályosok részéről pedig Farkas Henrietta mondott búcsúbeszédet. A végzősök a hagyományoknak megfelelően átadták az iskola kulcsát a XI. osztályosoknak. Az ünnepélyes pillanatokat Gnand Gréta éneke és Ianos Abigél, valamint Sárándi Annamária tanárnő szavalata tette felemelkedettebbé. És bizony a sorok között volt, aki nem bírta visszatartani a meghatódottság könnyeit... Ekkor érkeztünk el a díjazások pillanataihoz. Az évfolyam két legjobb tanulóját, az egyaránt 10-es négy éves átlagot elérő Heidenhoffer Erhardot és Kassai Evelint valamint a 9,81-es átlagot elérő Mezei Boldizsárt az Autonet jutalmazta 500, 300 illetve 200 euróval. Díjat kapott közel harminc diák tanulmányi eredményeiért, különböző versenyeken, megmérettetéseken való helytállásért, pályázatokban, projektekben való részvételükért. Általános derültséget keltve Kovács Béla tanár felajánlásából díjat kapott a négy év alatt legkevesebbet hiányzó diák is, Sütő Evelyne. A Kölcsey Ferenc Főgimnázium Szülői Egyesülete ajándékkal jutalmazta a tanév végén nyugdíjban vonuló Nevelits Gyöngyvért, Pricop Marianát és az előző igazgatót, Elek Imrét - utóbbi nem tudott részt venni az eseményen. A Kölcsey Ferenc Főgimnázium Szülői Bizottsága pedig immár ötödik éve adta át a Kölcsey Nagydíj Arany fokozatú kitüntetését, amit ezúttal Filip Zoltán kapott. „Olyan pedagógus ő, akit talán a legszigorúbbak egyikeként tartanak számon az iskolában, de akihez tanítványai mégis rendszeresen visszajárnak, akinek hívó szavára bárhonnan hazajönnek, ha segíteni kell, akit a ballagók hatalmas tapssal, sírva búcsúztatnak, pedig kisdiákként még sokszor úgy érezték, nem fogják túlélni óráit. Olyan tanár, aki megtanít küzdeni, akinek kemény álarca mögött az iskoláért és a diákokért dobogó szív rejlik. Tanártársainak a kitartás és következetesség példaképe, aki a közösségért él és dolgozik. Diákjainak a mester, aki megtanít mindarra, ami az életben a legfontosabb: kemény munka nélkül nincs eredmény, küzdelem nélkül nincs siker, közös akarat és együttműködés nélkül nincs győzelem", méltatta kollégáját Pataki Enikő. A hagyományoknak megfelelően a ballagás a Szózat eléneklésével ért véget. Csütörtökön összesen 176 maturandus intett búcsút a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumtól. szatmar.ro 2015. július 15.Erről jut eszembeHa a notesz beszélni tudna, mennyi bánatról, keservről szólna! De nem beszél, csak egy ütött- kopott, átragasztott, szürke, néma zsebfüzetecske. Iskolai szószedetnek szánták egykoron. Egyfajta lágernapló lett belőle. Kuriózum a maga módján, mégis sajátságos kordokumentum. A hírhedt Târgu Jiu-i (Zsilvásárhely) lágerből származik. A minap került a kezembe, s egyből eszembe juttatta, el is felejtettük, hogy hetven éve, 1945. június utolsó napjaiban engedték szabadon az ott majdnem egy éven át bűntelenül, jogtalanul fogva tartott s egyre nehezebb körülmények között senyvedő sok száz magyart, a "dél-erdélyi magyar társadalom gerincét" alkotó civileket. A németeket, szászokat, akiket velük együtt internáltak, már korábban elvitték a Szovjetunió fogolyközpontjaiba, emberdaráló munkatáboraiba. Nem tudom miért, hajlamosak vagyunk az ilyesmikről megfeledkezni. Magam is, pedig közvetve ugyan, de közelről érintett vagyok a dologban. Édesapám is ottani lágerlakó volt, ő volt az a nagyenyedi ügyvéd Nagy Miklós, aki, mint Vita Zsigmond írja az Élet a drótsövények mögött című visszaemlékezéseiben, újra meg újra "kihallgatási kérvényt fogalmazott a lágerparancsnoksághoz vagy éppen a felülvizsgáló szovjet bizottsághoz", élő szóban is érvelt az internáltak érdekében az ott megforduló hivatalosságoknak, amikor csak tehette, és mégis csak úgy átsiklottam az évforduló fölött, pár sorban sem emlékeztettem az olvasókat arra, hogy azon a helyen akkoriban több mint tizenötezer ember szenvedett, s '45 júniusában még kétezer magyar várta a szabadulását. Most pótolni próbálok legalább egy jegyzet erejéig. A notesz nem hagy nyugodni. Elővettem és újraolvastam valamikori kollégiumi tanárom, Vita Zsigmond önéletírását, megint fellapoztam Kacsó Sándor Nehéz szagú iszap felett című életregényének zsilvásárhelyi oldalait, és a lágerfüzetben fellelt nevek sorjában arcokká, egyéniségekké rajzolódtak. Mindenekelőtt persze azok, akiket személyesen is ismertem. Mert nevekkel, aláírásokkal van tele a 28 vonalas lapot teletöltő szófukar napló. A fedőlapon az előre kinyomtatott Vocabular (szójegyzék) fekete tintával áthúzva, helyette kézzel írva ez áll: Condica pt. serv. de planton (Őrszolgálati napló). Baraca 8. Igen, a 8-as barakk 14 szobájának lakóit felváltva minden napra, minden éjszakára őrszemmé, ügyeletessé léptették elő, a füzetben is feltüntetett szigorú szabályozással, elvárásokkal! Körben drótkerítés volt és őrök, benn a rabok és az éberség! Azt aztán megkövetelték! A szolgálatosoknak aláírásukkal kellett igazolniuk, hogy mindent megtettek, amit tőlük a táborparancsnokság elvárt. A korszak abszurditását csak a mai haladja meg. Ebben a barakkban főleg Alsó-Fehér megyeiek, aradiak, temesváriak, hunyadiak voltak, papok, tanárok, tanítók, ügyvédek, tisztviselők, kereskedők, iparosok, gazdák, földművesek. A 8-as lakótérben apám mellett az író, szerkesztő Kacsó Sándor, a teológiai tanár Nagy József, a lelkész Hamar Béla küzdött a fogság terheivel. A Nagy és a Kacsó aláírást jól ismerem. De ismerős a 4-es szobából a festőművész Vass Alberté és az egykori enyedi osztályfőnököm, Jarosievitz Zoltáné is, a Vitáé úgyszintén. Ő a gyulafehérvári régens, Jénáki Ferenc, a Bethlen Kollégium rektorprofesszora, Elekes Viktor és a gyulafehérvári püspöki titkár, Kovács Béla szobatársa volt a 13-asban. Nem folytatom. Egy statisztikai adat szerint 1944. november 6-án, amikor a román minisztertanács azt a határozatot tette közzé, hogy lágereket kell létrehozni, már 3161 férfi, 1155 nő és 334 gyermek internált volt Tg. Jiu-ban. A nagyenyedi szállítmányt 1944. szeptember 18-án indították útnak. Alig múltam tíz hónapos. Amikor apám hazajött 1945 júniusának utolsó napjaiban, idegen volt számomra. A lágeréletről nekem sohasem mesélt. Annál többet képzelek bele ebbe a sztori nélküli névjegyzékbe, amelynek első beírása 1944. november 12-i keltezésű, az utolsó 1945. április 28-i. Amikor a múltra gondolunk, amikor a jelen történéseiről beszélünk, Zsilvásárhelyről sem kellene megfeledkeznünk. N. M. K. Népújság (Marosvásárhely) 2015. augusztus 25.Úz völgye, nem felejtünkHetven évvel ezelőtt ért véget a második világháború, sajnos hatalmas, hatvanmilliós katonai és polgári áldozattal. A magyarok vesztesége közel egymillió halott, melyből 560 ezer magyar zsidó. Természetesen, nem feledhetjük az első világháború áldozatait sem. Augusztus 26-a mély nyomot hagyott azon családok lelkében, amelyek hozzátartozói 1944-ben, a szovjet betöréskor az Úz völgyében a legdrágábbat, életüket adták a haza védelméért. Az ő emlékükre 1994-ben impozáns emlékművet emeltek, amelyet azóta is minden évben felkeresnek az emlékezők, hozzátartozók. Idén immár a 22. alkalommal tisztelik meg a hősök emlékét jelenlétükkel a háromszékiek, csíkiak, kászoni és magyarországi barátaink. Mára nemzeti zarándokhely lett az Úz völgye, ahová mindazon városok, falvak kopjafát és keresztet állítottak, ahonnan férfijaik hadiútra tértek: Sepsiszentgyörgy, Árkos, Étfalvazoltán, Kálnok, Szentivánlaborfalva, Kisborosnyó, Gelence, Mikóújfalu, Csíkszentmárton, Csíkcsekefalva, Kászon, Sóvidék. Emlékkopját kaptak azon jeles személyek is, akik őrizték, ápolták Úz völgye szellemét, személyesen kötődtek a helyhez: Sylvester Lajos, Kovács Béla, Kajcsa András, Ilkei Albert, a Forró hadnagyok, és ide tartozik a 11. székely határőr zászlóalj katonazenekarának emlékére állított kopjafa is. Sok olyan honvéd, aki a második világháborúban itt harcolt, a tiltott időkben is minden évben augusztus 26-án felkereste e szent helyet Háromszékről – számuk ma már igen lecsökkent. Tisztelettel és szeretettel köszönjük meg azon hozzátartozók, gyermekek, testvérek, szülők, hadiözvegyek soha el nem felejthető nemes tettét, akik – amikor még az ágyúk dörögtek! – kiásták és hazavitték szeretteiket Sepsiszentgyörgyre, Árkosra, Étfalvazoltánba, Kálnokra, Olasztelekre, Bibarcfalvára és a messzi Ülkére. Pihenjenek békében, emléküket szeretettel őrizzük. Adassék tisztelet hősi emléküknek. Dr. Szőts Dániel Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. február 25.Emlékezés Kárpát-medencei tragédiáinkraMagyarország számos településén emlékeznek ezekben a napokban a kommunizmus áldozataira. Közép- és Kelet-Európában elsőként Magyarország döntött úgy, hogy legyen emléknapja a kommunizmus áldozatainak, akikről először 2001. február 25-én emlékeztek meg az Országgyűlésben és az ország középiskoláiban, s azóta minden évben tartanak emlékünnepségeket. Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata minden év február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánította. Az emléknap időpontja arra utal, hogy 1947-ben a szovjet megszálló hatóságok ezen a napon tartóztatták le Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt (FKGP) főtitkárát, akit országgyűlési képviselőként mentelmi jog védett. Ez volt az első lépés Magyarországon a totális egypárti diktatúra kiépítése felé, amely a kommunistáktól még távolságot tartó erők megfélemlítésével, az FKGP feldarabolásával járt, s egyben megnyitotta az utat Nagy Ferenc miniszterelnök májusi eltávolítása előtt. Ugyanakkor a kormány a 2015-ös évet a 70 évvel ezelőtt a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé nyilvánította, majd az emlékévet 2017. február 25-éig meghosszabbította, következésképpen ezekben a napokban rájuk is emlékeznek. Szabadság (Kolozsvár) 2016. március 8.Végtelen történetTrianon és a magyar autonómiák 1947-től máig (2.) Írásunk első részében áttekintettük az 1918/20-tól kialakult helyzetet. Bemutattuk, miként lett a felvidéki, délvidéki, erdélyi és kárpátaljai őshonos magyarság másodrendű polgár a szülőföldjén a huszadik század harmadik-negyedik évtizedében. Írásunk második részében a magyar autonómiák és lehetőségeik 1947 utáni történéseit vizsgáljuk. Magyarország (1946-tól Magyar Köztársaság) nevében ugyanaz a Gyöngyösi János kisgazdapárti külügyminiszter írta alá 1947. február 10-én, a francia külügyminisztérium óratermében a békeokmányt, aki a tűzszüneti egyezményt 1945. január 20-án Moszkvában (Vörös Jánossal és Balogh Istvánnal) kézjegyével látta el. Párizsban hazánkat 1938-as határai mögé kényszerítették vissza a győztes szövetséges hatalmak, miközben a pozsonyi hídfőben három színmagyar községet (Horvátújfalu, Oroszvár, Dunacsúny) 14 024 kat. hold területtel Csehszlovákiához csatoltak. Azért csak hármat, mert a Gyöngyösi vezette magyar békedelegáció másik két falu (Rajka, Bezenye) elcsatolását megakadályozta. A helyszínen tartózkodó Gerő Ernő a szovjetek érdekeit képviselte, míg Károlyi Mihály a saját pozíciójával volt elfoglalva, hazánk kárára. 1947. február 10. kül- és belpolitikai cezúra Budapest számára. Addig, éppen a békeszerződés aláírása miatt, a megszálló szovjetek (fő hatalmi szervük a Vorosilov vezette Szövetséges Ellenőrző Bizottság) és bábjaik (Rákosiék) legalább részben visszafogva magukat, a demokratikus látszatra adtak valamit. Az aláírás után már arra sem. Február 25-én letartóztatták Kovács Bélát, és a Szovjetunióba hurcolták, „fölpörgették” a Magyar Közösség-pert, ezzel megroppantották a Kisgazdapártot, elűzték Nagy Ferenc miniszterelnököt, csalásokkal tarkított kékcédulás választásokat tartottak. Jött a Mindszenty- és a Rajk-per, utána a totális kommunista diktatúra kiterjesztése. Ezt nevezi 1948/49-től a marxista terminológia a „fordulat évének”. Párizs és az etnikai magyarság Minden magyar ember, még a jobb érzésű kommunisták is, abban bíztak, hogy „Párizs után” a szovjet hadsereg kivonul. Nem így történt! A megszállók „összekötővé” váltak: ausztriai katonai egységeiket biztosították egymillió fővel (!) Magyarország és Románia felől és az őket mindenben kiszolgáló kommunista pártok hatalomba vezető útját. Csak Csehszlovákiából vonultak ki ’47-ben, majd ismét be ’68-ban. A háború után senki nem beszélt az „ősbűnről”, amely az 1943. decemberi Sztálin–Benes moszkvai találkozón fogant. A londoni emigráns csehszlovák kormány hungarofób feje andalító dallamokat dúdolt a Generalisszimusz fülébe a térség oroszok általi megszállásának és szlávosításának (!) szükségességéről. Ez „Csehszlovákiára fordítva” a magyar és a német lakosság kollektív bűnösségét és jogfosztását, kiűzését jelentette, de később már térségi receptként működhetett, megfejelve egy „apróbb ajándékkal”: Kárpátalja Szovjetunióhoz való csatolásával, 1945. június 29-én. Ez az Európa szégyenére máig érvényes Benes-dekrétumok (1945. május 14. és október 27. között kiadott elnöki rendeletek, melyek közül tizenhárom közvetlenül, húsz pedig közvetve mondja ki a kisebbségek kollektív bűnösségét) genezise, amiknek jó részét végre is hajtották szovjet segítséggel az egyetemes magyarság – 120 ezer magyar kitelepítése 1945 és 1948 között – és németség ellen. Ezzel párhuzamosan megindult a helyben megtűrt (állampolgárság nélküli) magyarok reszlovakizálása, mellükön az M betű viselésére kötelezve. Diktatúrából diktatúrába A jugoszláv – csetnikekkel jócskán kibővült – partizánhadsereg, hasonlóan a román Maniu-gárdistákhoz, nem várta meg a „diplomáciát”, szabályosan irtotta a nem szláv eredetű (német, olasz, albán) lakosságot. Köztük több tízezer civil, fegyvertelen, délvidéki magyart pusztítottak el válogatott kegyetlenséggel, Vaso Cubrilovic „elvei” alapján 1944 novembere és 1945 márciusa között. Anton Bebler ljubljanai professzor adatai alapján a „partizánbevonulások” (Trieszt, Fiume, Pristina, Bleiburg, Bácska stb.) halálos áldozatainak száma kettőszázezer fő. Jugoszláviát 48 ezer magyar hagyta el, Romániát háromszázezer. Budapestről nyolcezer zsidó vándorolt ki a „koalíciós” években az alakuló Izraelbe, miközben megindult hazánkból a svábság kitelepítése, három év alatt megközelítőleg száznyolcvanezer fő. Autonómiáról nem beszéltek sem Potsdamban, sem Párizsban, sem Moszkvában, sem New Yorkban, csak magasztos elvekről, békéről, demokráciáról, emberi jogokról... A Nyugatról 1947-ig hazatérő mintegy kétszázezer magyar hadifogoly még „elcsípett” egy-másfél évet, a reményt adó korszak végéből. Ekkor még a Moszkva felől érkezők is. Hatszázezren estek szovjet hadifogságba, kétszázezer civilt hurcoltak el „malenkij robotra”, akiknek csak kisebb hányada tért haza a „vörös paradicsomból” 1949-ig. Többen csak az ötvenes években, még többen soha. Akik Sztálin birodalmából jöttek, tudtak mindent. Látták, meg- és túlélték a „népek hazáját”. Nekik nem volt új Kistarcsa, a hortobágyi internálótáborok világa, Recsk és az ÁVO, majd az ÁVH, a börtönök, az akasztások és a kivégzések magyarországi valósága. A határok Nyugaton, Keleten és Délen (Jugoszlávia) lezáródtak 1948/49 fordulójára. Népünk a határon belül sem volt autonóm, nemhogy kívül. Európa keleti felének szovjetizálásához „alkotmányos út” vezetett. A minta az 1936-os szovjet alkotmány volt. A „versenyt” a még Sztálintól is balra álló Jugoszlávia nyerte, 1946-ban készen voltak (a tükörfordítással). Magyarország 1949-re teljesítette új „alkotmányos” feladatát, Románia késett. 1948-ban kiadtak egy ideiglenes alkotmányt, majd írni kezdték a véglegest, s küldözgették Moszkvába a változatokat, mígnem visszakaptak egy „kijegyzeteltet”. A példány Sztálin, Molotov és Visinszkij saját kezű „ajánlásait” tartalmazta, nyomatékkal bejelölve a Magyar Autonóm Tartományt, Marosvásárhely központtal. A Szovjetunióban 192 (!) nyelvi-folklorisztikus autonómia létezett az ötvenes években. Ezek mintájára hozatta létre Sztálin román követőivel a székely autonómiát 1952. július 18-án. A székely megyék lakossága az újságból értesült arról, hogy ők ezentúl autonómok. A nyolcvanszázalékos magyar többséget felölelő 670 ezer fős, 13 ezer km2-es terület, a vasút és a hadsereg kivételével, nyelvi inkubátorházként „üzemelt”, de egymillió erdélyi magyar kimaradt belőle. Az 1956-os magyar forradalom megrettenti a román vezetést (is), melyben megjelenik a fiatal N. Ceaușescu, aki azonnal szűkíteni kezdi az autonómiát, miközben 1958-ban kitessékelik Romániából a szovjet hadsereget. Ezután román többségű területekkel bővítik az autonómiát, nevét Maros-Magyar Autonóm Tartományra változtatják, amit ellepnek a Securitate ügynökei. Gheorghiu-Dej 1965-ben hal meg, helyére a magyargyűlölő Ceaușescu lép, aki elszívja a levegőt a MMAT elől, s családi-baráti hűbéresi vállalkozássá alakítja Romániát. Azért szervezi át közigazgatásilag, hogy megszüntethesse a székelyek kvázi autonómiáját 1969. január l-jén. Rákosiék az alapításkor voltak némák, Kádárék a megszüntetéskor hallgattak... A királyi diktatúrát az idegen megszállás és a háború után kommunista diktatúra váltja föl az 1945 után rekonstruált Jugoszláviában. A Kominform (Tájékoztató Iroda) 1948. júliusi határozata „kiátkozta” a föderális balkáni országot a szocialista akolból. Az ötvenes évektől a renegát Belgrád önálló útra tér: az Edvard Kardelj fémjelezte önigazgatási szocializmusra. Vezetője, Tito marsall kommunista diktátor, de nem Moszkva helytartója. Az 1963-as jugoszláv alkotmány a Szerb (tag)Köztársaság területén már két autonóm körzetet (Koszovó és Vajdaság) jelöl, amelyek 1974. január 1-jétől Autonóm Tartománnyá válnak. A JSZSZK hat tagköztársaságból és két autonóm tartományból áll. Azonnal megjelenik a kétmilliós Vojvodina/Vajdaság (lakosságának 25 százaléka magyar) statútuma is. A területi autonómia (21 ezer km2) adó-, vám- és illetékbevételekkel rendelkezik, önálló kormánnyal és parlamenttel (Báni Palota, Újvidék) bír. A VSZAT 150 fős parlamentjében 37 magyar képviselő foglal helyet. A jugoszláv szövetségi parlamentben 110 fő képviseli az autonóm tartományt, közülük 26 magyar. Már Tito 1980-ban bekövetkezett halála előtt is, de különösen utána rendszeresen támadták Szerbiában az autonóm tartományt. Az autonómia tényleges fölszámolása de jure 1989-re esett, alkotmánymódosítás formájában. 1991 és 1999 között Szerbia négy háborút vívott Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina és Koszovó ellen és négyet veszített el. Az ezredforduló után Vajdaság visszakapta néhány korábbi jogkörét, de önfinanszírozási lehetőségét nem. A délvidéki magyarság a tartomány lakosságának mindössze 12 százalékára esett vissza. Az újvidéki 120 fős kvázi parlamentben hét, a belgrádi 250 fős Skupstinában mindössze öt magyar képviselő van. A délvidéki magyar etnikum szempontjából a mára kialakult állapot nem felel meg az autonómiakritériumoknak. A Hódi Sándor jegyezte VMDK (Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége) által kiadott magyar autonómiatervezet 1992 áprilisában látott napvilágot. A Magyar Autonóm Körzet a vajdasági autonómián belül hozta volna létre a magyar önkormányzatok társulását és a személyi (perszonális) autonómiát, hivatkozással a szerb alkotmányban biztosított kisebbségi jogokra. Bár a kodifikált anyag Hágába (Jugoszlávia-konferencia) és Brüsszelbe is eljutott, a balkáni háborúban elmélyülő szerb diktátor, Slobodan Milošević maga (személyesen) utasította el azt. Nem sokkal ezután tette ugyanezt Franjo Tudjman horvát államfő az isztriai „autonómok” tervezetével. Az autonómia mai esélyei rendszerváltás utáni polgári kormányok a politikai fókuszhoz közeli helyzetbe hozták a nemzetpolitikát, stratégiai ágazatnak tekintve azt. Intézkedéseik a határon túli magyarság megmaradását, szülőföldjén való boldogulását, fejlődését szolgálták. Ezt a kissé lassúnak látszó, de pozitív folyamatot törte meg a 2004. december 5-i szégyenteljes népszavazás, amit a 2010 nyarán bevezetett kettős állampolgársági törvény úgy korrigált, hogy életbelépésével azonnal, szinte preautonóm állapotot teremtett. Autonómiákat azonban csak nagyon precíz terület- és népességszámítások alapján lehet létrehozni, demokratikus-tárgyalásos alapon. Erre, mai tudásunk szerint négy régióban lenne lehetőség: Észak- és Közép-Bácskában, valamint a kapcsolódó Bánság (Bánát) egy részén, Kárpátalján a kibővített beregszászi járásban, Erdély székelyföldi részén és a Felvidék déli részén. Ezekben a térségekben él a Trianonban elcsatolt területeink úgynevezett tömbmagyar része, amelyekre érdemes a hangsúlyt helyezni, ezzel akadályozván meg a további szórványosodást és elvándorlást. Ilyen lehetne a Délvidéken a Tisza-menti Magyar Autonóm Körzet, amelynek tizenegy járásában (Szabadka, Magyarkanizsa, Törökkanizsa, Topolya, Zenta, Csóka, Kishegyes, Óbecse, Ada, Szenttamás és Temerin) kilencvenhat településen csaknem kettőszázezer magyar ember él etnikai többséget képezve 4264 km2-en. Kárpátalján a tizenhárom járásból a beregszászi képezi azt a magot, ahol a magyar többség meghaladja a hetven százalékot. A határos járások (ungvári, munkácsi, ilosvai, nagyszőlősi) kapcsolódó településein él a helyi magyarság százezres nagyságú tömbje, mintegy 1150-1300 km2-es területen. A Székely Nemzeti Tanács és vezetője, Izsák Balázs által elkészített Székelyföldi Autonómiatervezet területe 9980 km2, lakossága pedig 809 ezer fő, ebből székely-magyar 613 ezer személy. Az autonómia területe nyolc székre tagozódik: Bardóc-Miklósvárszék, Csíkszék, Gyergyószék, Kézdiszék, Marosszék, Orbaiszék, Sepsiszék, Udvarhelyszék. A legnehezebben határozható meg a leendő magyar önkormányzat területe Dél-Szlovákiában, mivel az ottani 460 ezres magyarság a 687 kilométeres magyar–szlovák határ közvetlen túloldalán él változó mélységben, miközben az ország új (1996–2000) közigazgatási rendszere alapvetően észak–déli irányú. Az ottani magyarság két nagyvárosban Kassa és Pozsony, valamint a 79 járásból 16-ban (Szenc, Dunaszerdahely, Galánta, Vágsellye, Komárom, Érsekújvár, Nyitra, Léva, Nagykürtös, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó, Nagyrőce, Kassa környéke, Tőketerebes és Nagykapos) érdekelt. Megállapítható, hogy ezek nem a természetes régióhatárok, ezért a terület- és népességmeghatározás nagy szórású becsléssé válhat, melynek alapját egy 4500–5000 km2-es elképzelt „makrojárás” képezné, mintegy 340–350 ezer magyar lakossal, amire a mostani szlovák politikai fölfogásnál esély sincs. Ha írásunk kiinduló adatát – Trianonban elcsatolt területeink nagysága: 189 ezer km2 (Horvátország nélkül) – hasonlítjuk össze a tervezett magyar autonómiák területével, melyek területe együttesen kerekítve mintegy húszezer km2, láthatjuk, hogy ez alig több mint tíz százalék. Döbbenetes, de igaz szám! Juhász György A szerző a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum tudományos főmunkatársa. Magyar Hírlap 2016. június 13.Érmelléki zászló- és emlékműavatás a nemzeti összetartozás napjánÉrmihályfalván ( Bihar m.) a június 12-i, vasárnap délelőtti istentiszteleten felavatták a Kárpát-medencei magyar református egyházkerületek közös zászlaját, valamint az Összetartozunk nevet viselő emlékművet. Igét hirdetett Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök. Az eseményen mintegy háromszáz hívő mellett jelen volt Laky-Takács Péter kolozsvári magyar konzul, Rákosi Jenő, az Érmelléki Református Egyházmegye esperese, Érmihályfalva magyarországi testvértelepüléseiről pedig Kovács Péter, Budapest XVI. kerületének polgármestere, Püspökladány, Balmazújváros, Hajdúnánás lelkészei, valamint Kovács Béla professzor, a temesvári gyülekezet főgondnoka. A fővárosi polgármester egy gazdagon hímzett országzászlót is hozott ajándékba, amelyet Kovács Zoltán mihályfalvi főgondnok vehetett át. Az esemény jellegét (2010-ig trianoni vasárnapként emlékeztek meg róla) minden esztendőben az első világháborút lezáró június 4-i trianoni békeszerződés adta (idén a megemlékezés a június 5-i romániai helyhatósági választások miatt tolódott el), mely paktum mind gazdasági-társadalmi, mind vallási hatásait tekintve a magyar történelem legsúlyosabb tehertétele volt, „mely egyaránt sújtott és sújt napjainkban is minden magyart országhatároktól függetlenül, vallási és politikai hovatartozás nélkül” – fogalmazott a kárpátaljai református püspök. Az 1881-es Debreceni Alkotmányozó Zsinat 2009. május 22-i érvényesítése (128 év után) kimondta a Magyar Református Egyház részegyházainak újraegyesítését. Ennek kapcsán avatták fel az Érmellék „fővárosában” a Kárpát-medence kilenc egyházkerületét egyesítő zászlaját, amelyre rá van hímezve valamennyi kerület címere. A zászló díszvarrata mintegy 600 ezer öltéssel készült el Debrecenben – mondta Balázsné Kiss Csilla házigazda lelkipásztor. A egyházi összetartozásnak a szószék melletti falon függő jelképét a település ’56-os mártír lelkészének emlékére alapított Sass Kálmán-díj két fiatal tulajdonosa – Papp István és Hengye Kincső – leplezte le és Rákosi Jenő érmelléki esperes áldotta meg. Ezt megelőzően Kele Erzsébet, a helybéli Pálfy Gizella Nőszövetség elnöke mondott verset. A templomdomb kertjében, mely alatt bernáthfalvi Bernáth József, a helyi református egyház mentora és 1848-as hadfi nyugszik családjával együtt, Kovács Zoltán főgondnok és Karászi Lóránt gondnok vonta fel az ajándékba kapott országzászlót, majd ugyancsak ők leplezték le a nemzeti összetartozást szimbolizáló emlékművet, illetve a Bernáth család nyughelyét jelképező gránitkövet is, amelynek alakzatát a régi templomtorony mintájára formázták. Az emlékmű fő motívuma a Szentkorona és a „…mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg…” (1Kor 12,13) igerészlet. A templomkerti ceremónián Vagyon Ilona, Balázs Kiss Borbála és Csűri Enikő mondott verset, Balázs Kiss Máté pedig a heidelbergi kátéból idézett. Díszőrséget állt a Pusztai Farkasok Hagyományőrző Íjászegyesület néhány tagja, valamint a Vitézi Rend képviseletében Hegedűs Attila. A templomi perselyek tartalmát, a mintegy 200 ezer forintnak megfelelő összeget, ami az előre meghirdetett adakozás nyomán gyűlt össze, a kárpátaljai rászorultaknak ajánlották fel. Sütő Éva itthon.ma//karpatmedence 2016. október 1.Autonómia, szeparatizmus, vagy amit akartokVitathatatlanul hiánypótló a Rise Project oknyomozó portál munkássága Romániában – de az Autonómia és petárdák című, a HVIM-ről szóló dokumentumfilmjük csalódást okoz. „Egy fantomszervezet, amely több száz székely fiatalt vonzott köreibe Erdélyben. Az utóbbi években vezetői tüntetéseket térítettek el, összetűzésbe kerültek a csendőrséggel, házi készítésű bombát akartak robbantani egy katonai parádé kellős közepében, s levegőbe akartak röpíteni egy gázvezetéket, mely összeköti Erdélyt az ország többi részével. HVIM néven ismertek, azaz Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomként” – így kezdődik a felvezetője annak a dokumentumfilmnek, amely sajnálatos módon nemcsak a tényeket és a még le nem zárult bírósági tárgyaláson vizsgált vádakat, hanem a revizionizmust, szeparatizmust és az autonómiatörekvéseket is összemossa. Azt ígéri, leleplezi a mozgalom hátterében álló érdekeket, „a Budapest-Moszkva tengelyt”, de közben, még ha akaratlanul is, a magyarokkal és főleg a székelyekkel kapcsolatos sztereotípiákra erősít rá. Más kérdés, hogy ebben mennyire ludas az a kommunikációs gyakorlat, amelyet a székely autonómiatörekvéseket zászlajára tűző szervezetek alkalmaznak a román közvélemény és média felé. Ha ők sem magyarázzák el – ha kell, újra meg újra – koherens módon, hogy mi az autonómiatörekvések lényege, és ők maguk sem választják le ezekről az Erdély és/vagy Székelyföld elcsatolását és Nagy-Magyarországot vizionáló szeparatista diskurzusokat, hanem párhuzamosan tolják a kettőt, akkor álságos azon csodálkozni, miért „nem értik a románok”, voltaképpen mi is a céljuk. A román néző a filmből annyit tud meg, hogy a HVIM célja Nagy-Magyarország visszaállítása, de addig is a legreálisabb célt, a székelyföldi területi autonómiát támogatják – de hogy ez utóbbi miről is szól, az nem derül ki, csak annyit közölnek, hogy az „autonómiaterveket” titkos, zárt táborokban vitatják meg a HVIM-esek, ahol többek között katonai kiképzés folyik. Autonomisták, szeparatisták, vagy valami ilyesmi: a HVIM-től az SZNT-n keresztül a református egyházig Az Autonómia és petárdák című dokumentumfilmjében a Rise Project többek között próbálja összefoglalni a szélsőjobboldali szervezet közvetett magyar állami finanszírozásáról korábban már az Átlátszó Erdély által kikért és közölt adatokat, és melléje teszi, hogy az autonómiamozgalmat felvállaló Székely Nemzeti Tanács (SZNT) is kap magyar állami támogatást elsősorban a tömegrendezvényeik logisztikai költségeire. A március 10-i Székely Szabadság Napjáról közölnek képsorokat, a békésnek indult rendezvény kapcsán a HVIM tagjait teszik felelőssé mind az „Autonómiát!” skandálásért, mind pedig a csendőrökkel való összetűzésért (mintha a két showelemet egy lapon lehetne emlegetni). Szőcs Zoltánt láthatjuk egy pár másodperces részleten, amint magából kikelve üvölti valakinek (feltehetően egy csendőrnek), hogy „Megöllek”. A nyomaték kedvéért ez a jelenet kétszer is megismétlődik a filmben. A Rise Project dokumentumfilmje nagyjából próbálja összefoglalni mindazt, ami a magyar radikális szervezetekről az utóbbi időszakban a magyar oknyomozó portálokon megjelent. Emellett a Beke István és Szőcs Zoltán elleni vádiratból idéznek bőségesen. A terrorizmussal vádolt két kézdivásárhelyi HVIM-es vezetőről gyakorlatilag ugyanazt elmondják, mint a DIICOT, kvázi tényként kezelik, hogy bombamerényletet terveztek. Ugyanakkor a Beke és később Szőcs letartóztatásának megszüntetését követelő, spontán kézdivásárhelyi tüntetésekről azt sugallják, megszervezésüket a Jobbik pénzelte. A filmben megjelenik a Bethlen Gábor Alap, amely autonomista szervezeteket is támogat Erdélyben, Semjén Zsolt, aki Kézdivásárhelyen egy ünnepség keretében hatalmas székely zászlót vont föl „Beke István és Szőcs Zoltán jelenlétében”, illetve a református egyház és Kató Béla, mint az autonómiaprojekt támogatói és a HVIM kvázi partnerei. Tény, hogy a Jobbik és a HVIM Marosvásárhelyen a református egyház adminisztrálása alá tartozó vár épületében szervezett találkozót Beke és Szőcs letartóztatása után, mindazonáltal a filmben szereplő szervezeteket és személyeket túlságosan leegyszerűsítő módon hozzák kapcsolatba egymással. A Rise szerint a HVIM „legaktívabb sejtje” a kézdivásárhelyi, ahonnan Beke István, Szőcs Zoltán és testvére, a HVIM jelenlegi erdélyi elnöke, Szőcs Csongor irányítja a „fantomszervezet” aktivitását. A szervezet második embere a nagyváradi Lokodi Ferenc Attila, aki sokáig elnöke is volt a HVIM-nek. A szervezet tagjai közt kisvállalkozók és állami alkalmazottak egyaránt vannak, mint ahogy a helyi politikai szerepvállalás sem idegen tőlük. Az orosz kapcsolat A Rise Project riporterei azért nevezik fantomszervezetnek a HVIM-et, mert azt hivatalosan Romániában soha nem jegyezték be. Felelevenítik, hogy az alapítók Magyarországon élnek, és nemkívánatos személyekként ki vannak tiltva Románia, Szerbia és Szlovákia területéről – Toroczkai Lászlóról és Zagyva György Gyuláról van szó, akik a maguk során időközben a Jobbik soraiba integrálódtak, előbbi Ásotthalom polgármestere a szélsőjobboldali párt színeiben, utóbbi pedig képviselő volt négy évig az Országgyűlésben. A Jobbik és a HVIM között szoros kapcsolat van – erősíti meg ezt Szőcs Csongor is, a HVIM erdélyi elnöke a filmben, aki azt sem tagadja, az ukrajnai konfliktusban a HVIM Oroszország álláspontjával szimpatizál. A legaktívabb HVIM-esek az Avram Iancu-bábu égetéséről Románia-szerte hírhedt Csibi Barnával együtt érdekeltek egy zászlókkal, Nagy-Magyarország- és Székelyföld-térképekkel, ultranacionalista magyar írók könyveivel és Nagy-Magyarország-térképes ruhaneművel kereskedő vállalkozásban – írják. Márpedig Csibi – aki közben 2013-ban Ukrajnába (Káprátaljára) költözött és ott bloggerkedik – még 2014-ben azt nyilatkozta a Rise-nak, Moszkva szövetségeseket keres a Székelyföldön, és hogy Oroszország támogatja „Székelyföld függetlenségét”. A Rise Project az orosz kapcsolatot egy másik mellékszállal is igyekszik alátámasztani, és behozza a képbe a CIS-EMO nevű, egy orosz házaspár által alapított civil szervezetet, amely választási megfigyelésekkel foglalkozott nemzetközi szinten. Ugyancsak hozzájuk köthető a European Center for Geopolitical Analysis nevű szervezet is. A Kochetkov házaspár mellett ennek dolgozott egy Mateusz Piskorski nevű volt lengyel parlamenti képviselő is, akit aztán később azzal vádoltak meg, hogy Oroszországnak kémkedik. Ezek a személyek a Kreml-közeli médiában gyakran megszólaltak szakértőként – emeli ki a Rise Project cikke. Egy volt belga parlamenti képviselő, Luc Michel, EU-ellenes politikus és franciaországi szélsőséges politikai mozgalmak támogatója is része a csapatnak, akinek a birtokában van egy könyvkiadó-hálózat is (például a brüsszeli Centre Multimedia l’ASBL), mely „az orosz expanzió politikáját” népszerűsíti. A négy „szakértőt” már többször vádolta a nyugati sajtó azzal, hogy Vlagyimir Putyint és külpolitikáját támogatja, sőt, attól sem riadnak vissza, hogy az általuk megfigyelt választásokról az orosz érdekeknek megfelelően jelentsék ki, hogy demokratikusak voltak vagy sem. Az általuk delegált személyek nagy múltú nyugati demokráciák független megfigyelőiként jelennek meg az orosz sajtóban, amint nyilatkoznak ezekről a választásokról, de közben a háttérben egy nagyobb játszma zajlik. A külföldi megfigyelőket ugyanis többnyire nyugati országok – például Anglia vagy Franciaország – szélsőjobboldali politikai alakulataiból toborozzák, amelyek egyébként a maguk részéről orosz finanszírozást kapnak működésükhöz – hivatkozik a Rise Project több, a témát kutató szociológus megfigyeléseire. De hogy kapcsolódik mindez a HVIM-hez? Ezek a „szakértők” szeparatista régiókról – mint amilyen Abházia, Dél-Oszétia, Transznisztria, Donyeck – szoktak nyilatkozgatni. Például ők monitorizálták a 2011-es transznisztriai választásokat is. Ugyanakkor 2011-ben az abháziai választásokkor többek között Zagyva György Gyulát és más jobbikos politikusokat is alkalmazták választási megfigyelőként. Ezt egy interjúban maga Zagyva mondta el a romániai oknyomozóknak még 2014-ben, ám utólag korrigálta nyilatkozatát, és azt állította, nem a European Center for Geopolitical Analysis, hanem a budapesti Országgyűlés képviseletében utazott a Grúziától elszakadt tartományba. A másik szál, hogy több jobbikos politikus – maga Vona Gábor pártelnök is – részt vesz gyanús Kreml-párti tanácskozásokon, eseményeken. Kovács Béla jobbikos politikus is feltűnik, akit Oroszországnak történő kémkedéssel vádoltak Magyarországon. A HVIM-hez köthető jobbikos politikusok illegális függetlenségi népszavazásokon játszott megfigyelői szerepe és oroszbarátsága összefügg azzal, hogy ezeket a szeparatista régiókat kvázi precedensként akarják felhasználni a székelyföldi autonómiamozgalomban – vonja le a következtetést a dokumentumfilm. Ezt Szőcs Csongor is megerősíti olyan értelemben, hogy az idegen elnyomás alatt álló népek közös érdekéről beszél a filmben. Bekerül a képsorok közé az SZNT skóciai függetlenségi népszavazást támogató szórólapja is, valamint elhangzik, hogy ugyanezek a körök ebből az okból a Brexitre is rokonszenvvel tekintenek. A SRI által közzétett lehallgatási jegyzőkönyvek alapján is előkerül a feltételezett orosz finanszírozás, és közzéteszik annak a személynek a nevét, akivel Szőcs Zoltán állítólag erről beszélgetett. Sebestyén Teleki István mondta tehát állítólag azt, hogy az oroszok biztosan támogatnák a HVIM-et, de arra várnak, hogy a szervezet bebizonyítsa, hogy „erős”, amely „már fel tud mutatni valamit”. Sebestyén Teleki István Svájcban él, és hozzá kötik a HVIM tagjai által forgatott, „A magyar szabadságharcos kézikönyve” című, szabotázstechnikákról is leírást adó könyv szerzőségét. Nemrég a Maszol közölt terjedelmes cikket Sebestyén-Teleki István és a jelenleg házi őrizetben lévő két HVIM-es vezető kapcsolatáról. Eszerint a vádiratban „az erdélyi HVIM-vezetők mentora”-ként említett Sebestyén-Teleki ténylegesen találkozott HVIM-esekkel 2015. augusztus 19-én, amikor először lehallgatták a HVIM tagjait – bár Beke István a találkozón nem volt jelen –, és hogy ezzel kapcsolatban a svájci hatóságok kihallgatták. Rákérdeztek egy esetleges romániai fegyveres ellenállás szervezésére, amit Sebestyén határozottan cáfolt. A férfi a Maszol kérdésére közölte, kétségbe vonja a vádiratban ismertetett lehallgatási jegyzőkönyv valódiságát, szerinte a dokumentumban valótlanságok is szerepelnek; azt mondta, bár már nem emlékszik pontosan arra, hogy ki mit mondott a találkozón, de szerinte semmi olyan nem hangzott el, ami „veszélyes” lenne. Sebestyén-Teleki István kapcsán a Maszol levélben kért információkat a DIICOT-tól, de a választ elutasították arra hivatkozva, hogy azok nem közérdekű információk. Lehallgatásból rádiójáték Ami a Rise Project dokumentumfilmjében talán leginkább zavaró, hogy a Szőcs Zoltán és Sebestyén-Teleki István, Szőcs Csongor, valamint egy meg nem nevezett HVIM-tag között a lehallgatási jegyzőkönyvek szerint elhangzott párbeszédeket rádiójáték-szerűen felolvassák, románul. A Beke család és számos, a HVIM-mel nem feltétlenül szimpatizáló, viszont a terrorvádat nem eléggé megalapozottnak tartó személy hívta fel már arra a figyelmet, hogy a kulcsfontosságú bizonyítéknak tekintett állítólagos hangfelvételt közzé kellene tenni, vagy nemcsak a román fordítást, hanem legalább a magyar átiratot, ugyanis korábban számos esetben volt már arra példa, hogy magyarról románra tolmácsolás közben félrefordítottak szövegeket. Többen úgy vélik, az lenne igazán oknyomozói teljesítmény, ha ezeket a hangfelvételeket megszereznék, és legalább magyar átiratban közzétennék. A dokumentumfilm epilógusában Sipos Zoltán, az Átlátszó Erdély alapítója – a magyarországi finanszírozásokat feltáró oknyomozó anyagok szerzője – annyiban árnyalja a kibontakozó képet, hogy a román hatóságok Beke- és Szőcs-ügyben tanúsított eljárását bírálja. A román hatóságok annyit értek el, hogy a HVIM eltűnt a közéletből és a közösségi hálózatokról, viszont nagyban nőtt a népszerűségük, letartóztatott vezetőit egyre többen mártíroknak tekintik; dilettáns szervezetből a HVIM valószínűleg valami sokkal veszélyesebbé alakul át ezek után – nyilatkozta Sipos. B. D. T. [Bakk-Dávid Tímea] Transindex.ro, 2017. február 26.A kommunizmus áldozatainak emléknapján tartott nagyváradi rendezvényrőlAz előző évekhez hasonlóan idén is megemlékezést szervezett Tőkés László európai képviselő nagyváradi parlamenti irodája és a bihari Magyar Polgári Egyesület a kommunizmus áldozatainak emléknapján, február 25-én. Késő délután koszorúzásra került sor a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán, a kommunizmus áldozatainak emléktáblájánál, ahol Szilágyi Zsolt kabinetvezető, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke mondott rövid emlékbeszédet. Ezt követőn a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében tartottak fórumot, az egybegyűlteket Nagy József Barna, az egyesület elnöke köszöntötte, bemutatva a meghívottakat. Elsőként Tőkés László EP-képviselőt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét kérte szólásra. A püspök elöljáróban vázolta a történelmi-földrajzi, valamint politikai és lélektani kontextust, amelynek keretében sor került a rendezvényre. Utalt a tavalyi 1956-os emlékévre, illetve a most zárult Gulág-emlékévre, hangsúlyozta az emlékezés és múltidézés jelentőségét, sürgette a további feltárásokat, elszámoltatásokat, igazságtételt, hiszen mind a mai napi kettős mérce uralkodik a világban a fasizmus és a kommunizmus bűntetteinek megítélésében. Felhívta a figyelmet arra, hogy a mai fiatalabb generációk milyen keveset tudnak a totalitárius rendszerek szörnyűségeiről, s azon belül is a kommunizmus népirtó, embernyomorító gyakorlatáról, ami pedig máig élő valóság a világ különböző tájain – példákat is említett a továbbélő kommunizmus egyes jelenségeiről mind Románia, mind Magyarország vonatkozásában, de nem hagyta ki Ázsiát sem, ahol manapság is egymilliárd ember él a vörös csillag árnyékában. A szovjet blokkban végbement, kellőképpen máig nem ismert törvénytelenségek és megtorlások egyik jelentős, magyar vonatkozású szegmensét jelentik a második világháború utáni munkatáborokban történtek; a Gulág-Gupvi-hálózatba kényszerített, ott szenvedett és elpusztult honfitársaink kálváriájáról ad egyfajta eligazítást az a kötet is, amit nemrég adott ki az MPE. Tőkés László méltatta az Amit a Gulágról mindenkinek tudni kell című kiadványt, ami elsősorban a romániai magyar ifjúságnak készült, de bárki haszonnal forgathatja. Kitért arra is, hogy a mai Magyarország, de általában is a magyarok élen jártak és járnak a kommunizmus elleni harcban – lásd 1956-ot –, amely küzdelem békeidőben az emlékezetpolitika szintjén folyik. A magyar Országgyűlés elsőként a világon iktatta törvénybe 2000-ben a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapját. Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát 1947. február 25-én hurcolták el jogellenesen a Szovjetunióba a kommunistákkal szembeni kiállása miatt, ez a nap lett a hivatalos magyar emléknap, amikor is fel kell idéznünk: a kommunizmus fekete könyve körülbelül 100 millióra teszi a vörös diktatúra áldozatainak számát az egész világon. Ugyanakkor mások mellett Tőkés László is kezdeményezője és sürgetője volt közel egy évtizede annak, hogy európai szinten is bélyegezzék meg a mindenkori diktatúrákat és szörnyűségeiket, s ne csupán a holokauszt essen e megítélés alá, hanem a kommunista népirtás is. Csupán 2011-re sikerült elfogadtatni – s ezt is csak az Európai Unióban –, hogy kodifikálják a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapjaként augusztus 23-át, a Molotov–Ribbentrop-paktum aláírásának napját. Ugyanebben az évben alakult meg Az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja, amely európai szinten igyekszik koordinálni a totalitárius múlt feltárásával foglalkozó nemzeti intézmények tevékenységét. Tőkés László ennek egyik védnökeként azóta is szorgalmazza egy nemzetközi törvényszék felállítását, amelynek üldöznie és elítélnie kellene a kommunista bűnösöket. A püspök szem- és fültanúként idézte fel azt is, hogy a magyar származású néhai amerikai politikus, Tom Lantos már 2007-ben arról beszélt a kommunizmus áldozatai washingtoni emlékművének avatásán, hogy a fasiszta és kommunistaönkényuralom mellett egy harmadik típusú is leselkedik a modern világra, mégpedig az iszlám fundamentalizmus. S lám, míg az ateista diktatúrákban „a bűn és a Sátán ellen szabad lelkiismerettel” kellett viaskodniuk a jó keresztényeknek, ma élet-halál harcot kell vívniuk szerte a világban az Isten nevében vagy épp valamilyen obskurus ideológia jegyében fellépő fundamentalisták ellen. Erdélyi EP-képviselőnk végül meleg hangon méltatta a rendezvény díszmeghívottját, dr. Kiss Tamást, aki 1956. október 10-e körül Szegeden évfolyamtársaival együtt egy hallgatói érdekvédelmi szervezetet alakított, majd egyik kezdeményezője és vezetője lett az október 16-án megalakult Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének. A 20-i szegedi nagygyűlés elfogadta azokat a politikai követeléseket, amelyek három nap múlva a forradalom követeléseivé váltak. Az ifjú joghallgató 22-én a Budapesti Műszaki Egyetem nagygyűlésén ismertette a Magyar Egyetemisták és Főiskolai Egyesületek Szövetsége megalakulását és az elfogadott követeléseket, csatlakozásra szólítva fel a részvevőket. Részt vett a forradalomban, nemzetőrként pedig a szabadságharcban, 1957-es letartóztatásáig Tapolcán és Szegeden bujkált. 1958-ban az ún. Kiss Tamás és társai perben első fokon nyolc, másodfokon öt év börtönbüntetésre ítélték. Amnesztiával szabadult, segédmunkásként, majd raktárosként dolgozott a fővárosban, később Balassagyarmaton. Csak 1976-ban fejezhette be jogi tanulmányait, 1990–1994 között a nógrádi város alpolgármestere volt. 1996–99 között kormány-főtanácsadóként a politikai üldözöttek ügyeivel foglalkozott. 2002-ben a Pofosz alelnökévé választották. Küldetése az 56-os forradalom és szabadságharc emlékének őrzése, a fiatal generációk felé való közvetítése. Mai napig rendszeresen ad elő és szerepel ez ügyben is rádió- és tévéműsorokban. A püspök emlékeztetett: Kiss Tamás méltán kapta meg 2006-ban a kisvárdai Tőkés László Alapítvány díját s lépett a díjazottak illusztris seregébe. Az akkor őt laudálót idézve elmondta róla: a meghívott „nem magamutogató ember”, pedig „a forradalom viharmadara volt”. Hiszen például az október 23-i nagyszabású budapesti diáktüntetés – amely a Szegedről indult és Magyarország egyéb egyetemi városaiban már zajló forrongás csúcsosodása volt – úgy torkollott népfölkelésbe és szabadságharcba, hogy akkor már kidolgozott követelések találtak országos és lelkes helyeslésre. „Ezek az ifjak, s elsősorban a szegediek gyúrták és hajították el azt a hógolyót, amiből a sztálinista rendszert elsöprő hatalmas lavina támadt” – idézte Tőkés László a korabeli méltatást, emlékeztetve: 1956 Erdélyben is főként az ifjúság soraiban talált erősebb visszhangra, s a rezsim aránytalanul kemény megtorlása is rengeteg – magyar és román – fiatalt érintett, többnyire teljesen ártatlanokat. Kiss Tamás Az 1956-os forradalom indító szikrája, a szegedi MEFESZ címmel tartott – értékes, kevéssé ismert kép- és hanganyaggal kísért – érdekfeszítő előadást úgy, hogy nem hazudtolta meg önmagát: „Sosem az Én került előtérbe, hanem mindig a Mi.” Visszaemlékezésében a múltbéli történések több, kevésbé ismert részletét domborította ki, majd reagált a hallgatóság felvetéseire, végül közösen állapították meg: bár a magyar forradalom és szabadságharc kitöréséhez több szerencsés véletlen egybeesése is hozzájárult, ám a korabeli társadalmi-politikai helyzet nagyon is megérett rá. A szerencsétlen geopolitikai körülmények és a vörös terror miatt nem győzhetett, ám a kommunista világrendszeren súlyos sebet ejtett. Megfogalmazást nyert az is, hogy a megtorlás kegyetlen volt, de aztán a diktatúra puhulni kezdett Magyarországon, míg Romániában az 56-os eseményeket arra is felhasználta az önkényuralom, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösséget megroppantsa, megfélemlítse. A házigazdák végül azzal köszönték meg a 83 éves Kiss Tamásnak a jelenlétet és a beszámolót, hogy „fejére idézték” egyik korábbi méltatójának mondatát, amelyet amaz életpálya-összefoglalónak szánt: „Egyszer fenn, másszor lenn, de mindig felelősséggel egymásért és a hazáért.” tokeslaszlo.eu/cikk 2017. március 1.Arany-emlékév – Emléktúra indul a kétszáz éve született költő tiszteletéreEmléktúra indul csütörtökön a kétszáz éve született Arany János tiszteletére, az egy éven át tartó Arany-út program egy partiumi és három magyarországi várost érint. A túrát teljesítők között értékes nyereményeket sorsolnak ki. Az emléktúra ötletét a nagyszalontai Arany János Művelődési Egyesület találta ki azzal a szándékkal, hogy 2018. március 2-ig minél többen látogassanak el azokra a településekre, amelyek a költő életében kiemelkedő szerepet töltöttek be. Így az Arany-út egyik állomása Nagyszalonta, ahol 1817. március 2-án Arany János született. A túra helyszíne még Debrecen, ahol a költő a későbbi pályafutása szempontjából meghatározó diákéveit töltötte, valamint Nagykőrös, ahol tanárként dolgozott és balladáit írta, valamint Budapest, ahol az akadémia titkára lett. Az emléktúra résztvevőinek egy erre a célra kiadott füzetbe négy pecsétet - a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumét, a nagykőrösi Arany János Kulturális Központét, a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtárét és a nagyszalontai Arany János Művelődési Egyesületét - kell összegyűjteniük. Azok között a túrát teljesítők között, akik a négy pecséttel ellátott szelvényüket a kihelyezett urnákba bedobják, jövő év április 11-én értékes nyereményeket sorsolnak majd ki - olvasható a nagyszalontai egyesület kiadványában, amelyben Arany János életének és pályájának legfontosabb eseményeit gyűjtötték össze. Az Arany-út helyszínei tetszőleges sorrendben járhatók végig. Az emléktúrához kapcsolódva a debreceni Méliusz könyvtár helyismereti gyűjteményének munkatársai külön brosúrát is készítettek, így a városba érkezők részletesen megismerkedhetnek Arany János életének debreceni vonatkozásaival - tájékoztatta az MTI-t Kovács Béla Lóránt, az intézmény igazgatója. Egyebek mellett olvashatnak Arany János és a református kollégium viszonyáról, de a kiadványból kiderül az is: hogyan kapcsolódik Toldi Miklós a virágkarneválhoz és mi volt a költő kedvenc édessége. Az évfordulóra készített ismertetőben található térkép segítségével a túrázók végigjárhatják Debrecen valamennyi Arany-emlékhelyét. [Forrás: MTI] itthon.ma 2017. május 11.Számba veszik Barót értékeitA Zöld Ifjak Környezetvédő Egyesülete (ZIKE) készíti el Barót Települési Értéktárát. Az elkövetkezendő hónapokban tagjaikkal és a feladat iránt érdeklődőkkel közösen – alapos módszertani felkészítőt követően – fényképek, filmek, rajzok, makettek segítségével tárják fel és dokumentálják mindazt, amit elődeink megvalósítottak és ránk örökítettek. A hét elején jött haza Taliándörögdről és Halimbáról az a kisbaconi Bodvaj Egyesület és a ZIKE tagjaiból álló kis társaság, amely részt vett partnerszervezetük, a Közép-dunántúli Szövetség az Ifjúságért (KÖSZI) által első alkalommal szervezett Értékek Ünnepén. Az eseményen a székelyföldi és anyaországi fiatalok közösen főztek, játszottak, hagyományaikról szóltak, megtapsolták a táncosokat, helyi kézművesek és alkotók ismerkedtek egymással, helyi viszonyokhoz igazították a kisbaconiak által kitalált mesebarangolást, s közben meg lehetett tekinteni a számba vett értékekről készült filmeket. A barótiak bemutatták az elmúlt esztendőkben végzett munkájukat, házilag főzött lekvárral, kürtőskaláccsal, házi kenyérrel és pálinkával viszonozták a kapott kedvességet, a helyi értékek közül Baróti Szabó Dávid és Gaál Mózes munkásságát ismertették, szóltak az 1755-ben épített, eredeti formájában fennmaradt Kisboldogasszony-kápolnáról, a Dénes István geológus által elért eredményekről és környezetvédő tevékenységéről, az Erdővidék regionális hetilapról és Kovács Béla bőrdíszművesről. „Csak azt vittük, ami indulás előtt a kézügyünkbe került, de így is volt bőven, amit megmutatnunk, amit megőrzendő értékeink közé javasoljunk. Első lépésben csak Barót értékeit vesszük számba, majd azt követően – ha a helyiek részéről megfelelő az érdeklődés – jöhet szóba, hogy a falvakon is nekikezdjünk a munkának” – mondta a ZIKE elnöke, Egyed Emőke. Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. június 19.Bölcsőde- és szoboravató hálaadó ünnepségA Temesvár-Belvárosi Református Egyházközség két fontos célkitűzése valósult meg. Több éve dédelgetett temesvári magyar bölcsőde- tervünket 2016-ban a Nemzetpolitikai Államtitkárság felkarolta, és a nemzeti jelentőségű intézmények jegyzékébe felvette. A reformáció 500. évfordulója alkalmával Szegedi Kis István európai hírű teológusnak, Temesvár reformátorának terveztünk szobrot állíttatni. Ezt a tervünket Temesvár Önkormányzata is felkarolta, kiterjesztve ezzel a személyiségek sétányát a Mária téri református templomig, a reformátort pedig beemelte a Temesvár életét és fejlődését meghatározó 100 legfontosabb személyiség közé. A reformáció 500., református anyaszentegyházunk 450., és Mária téri templompalotánk fennállásának 115. évében szeretettel hívjuk és várjuk Temesvár és vidéke református híveit és más felekezetű magyar testvéreinket a 2017. június 23-án, pénteken 18 órai kezdettel tartandó „Bölcsőde- és szoboravató hálaadó ünnepségre”. Igét hirdet Ft. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. Isten után és a már említettek mellett terveink megvalósulását hathatósan támogatta az RMDSZ Temes Megyei Szervezete, a Communitas Alapítvány, a Bánsági Közösségért Egyesület, civilszervezetek, egyháztagok, vállalkozók és magánszemélyek, abban a tudatban, hogy: „Jövőnk a bölcsőben van!” Krisztusi szeretettel Fazakas Csaba lelkipásztor és dr. Kovács Béla főgondnok Nyugati Jelen (Arad) 2017. június 27.Bölcső és biblia„A történelmi múlt erőt kell adjon a jövőhöz!” Szimbolikus jelentőségű, bölcsőde- és szoboravató hálaadó ünnepséget tartottak június 23-án, pénteken a temesvári református templompalotában. Igét hirdetett ft. Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke. Az örömteli eseményre a Reformáció 500. és a Református Anyaszentegyház 450. évfordulója tiszteletére, a Mária téri templompalota fennállásának 115. évében került sor, a temesvári magyar közösség jeles képviselőinek részvételével. A hálaadó ünnepség díszvendégeit, ft. Csűry István református püspököt, nt. Bódis Ferenc temesvári esperest, az egyházmegye és a testvéregyházak lelkipásztorait, Farkas Imre temesvári alpolgármestert, Molnár Zsoltot, a Bánsági Közösségért Egyesület elnökét, volt parlamenti képviselőt, a magyar közösség jelenlevő tagjait nt. Fazakas Csaba házigazda lelkipásztor köszöntötte. Az igehirdetés során ft. Csűry István a szentírásból Pál apostol történetét idézte fel, akit a tanítványok arra kértek Cézaréában, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe, mert ott megkötözik, és a zsidók és a pogányok kezére adják. De Pál így felelt: „Miért sírtok, és miért keserítitek meg a szívemet? Hiszen én nemcsak megkötöztetni, hanem meghalni is kész vagyok Jeruzsálemben az Úr Jézus nevéért.” Amikor pedig nem hagyta magát meggyőzni, megnyugodtunk és azt mondtuk: „Legyen meg az Úr akarata!” Nekünk, a modern kor emberének, a nehézségek, a terhek, a félelmeink súlya alatt, ugyanaz a dolgunk: meg kell mutatnunk, hogy Isten akarata szerint akarunk és tudunk élni!” – mondta a püspök. Az ünnepi közgyűlést nt. Fazakas Csaba lelkipásztor nyitotta meg, aki felkérte dr. Kovács Béla főgondnokot, hogy olvassa fel beszámolóját az első temesvári magyar bölcsőde létrehozása érdekében megtett lépésekről. „Ennek a bölcs gondolatnak az elindítása még a 2011-es évre tehető, mikor az egyházközség templomi hangerősítőjének korszerűsítése és bővítése készült el, mikor beindítottunk egy „baba–mama” szobát a vendéglakás nappalijában, ahol a fiatal édesanyák kicsiny gyermekeikkel, részt vehettek a vasárnapi istentiszteleteken. Ezek a baba–mama szobában találkozó fiatal édesanyák fogalmazták meg azon kérésüket, hogy az elkövetkező években, egyházközségünk beruházási terveiben jó lenne bevállalni egy magyar bölcsőde kialakítását a templompalotában. A Presbitérium helyesnek találta ezt a bölcs felvetést, és apró lépésekkel, de töretlenül haladt a magyar bölcsőde megvalósítása felé” – mondta dr. Kovács Béla, aki lépésről lépésre felidézte az öt évig tartó folyamat főbb állomásait, amelyek végén elérkezett a bölcsőde ünnepélyes felavatásának a pillanata. Ez alatt az idő alatt folyt az adománygyűjtés, a jótékonysági rendezvények szervezése, a bölcsőde javára és ezzel párhuzamosan a pályázás a Református Konventnél és a Nemzetpolitikai Államtitkárságnál, amelyeknek köszönhetően, a Magyar Kormány támogatásával végre megvalósulhatott a bölcsőde. „A kialakított bölcsőde beindításának, azaz jogilag és törvényesen garantált működtetésének rendezését a 2017-es év eleji Presbiteri gyűlésen Fazakas Csaba parókus lelkész vállalta, és meg is oldotta idén március végéig. Ennek érdekében Egyházközségünk Nagyváradról átvette a „MÁRTA” Alapítványt, melyet a romániai Igazságügyi Minisztérium és Ügyfélszolgálat módosít a 160017/21.03.2017 számmal bejegyzett „Márta Református Alapítványra”. A Presbiteri gyűlés 11. pontjánál megbeszéltük és elfogadtuk a bölcsőde működtetéséhez szükséges álláskeretet, mely a következőkből áll: 1 adminisztrátor, 2 óvónő, 2 dada, 1 takarítónő és egy félnormás asszisztens. Reméljük, hogy a templompalotánkban kialakított első magyar bölcsődét 2017 szeptemberétől sikeresen működtetjük, azaz a 140 négyzetméteres helységben 2 csoportban 30 kicsi bölcsődés kezdheti el a tanévet” – mondta befejezésül dr. Kovács Béla főgondnok. A Csongrádi egyházmegye nevében nt. Juhász András csongrádi esperes köszöntötte a jelenlevőket, aki jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy Szegedi Kis István mellszobrának másolata, Lapis András szobrászművész alkotása immár a temesvári református templompalota dísze. A szoborállítás engedélyeztetése Farkas Imre temesvári alpolgármester hathatós segítségével valósult meg. „Az 500 évvel ezelőtt kezdődött reformációt Temesvárra hozó Szegedi Kis István a Wikipédiából és a történelemkönyvek lapjáról ma ismét kilép Temesvár utcájára – mondta ünnepi köszöntője során Farkas Imre. – Külön eredmény az a tény, hogy egy több mint 300 000 lakosú városba – ahol sajnos a számarányunk 5 százalék alá esett – sikerült beemelni őt a Temesvár életét és szellemiségét meghatározó 100 fontos személyiség közé. Így a személyiségek sétányát kiterjesztettük a Mária térig. A történelmi múlt erőt kell hogy adjon a jövőhöz. Ezt jelenti ma az első temesvári Magyar Bölcsőde avatója. Egy több éven át érlelt, és alaposan előkészített terv megvalósulása, amihez külön gratulálok. Szórványban és halmozott vegyességben élő magyar közösségünk jelmondatává kell váljon az esemény meghívójának zárómondata: „Jövőnk a bölcsőben van”! A magyar bölcsőde megvalósítását a magyar Nemzetpolitikai Államtitkársághoz benyújtott, 15 millió forint értékű pályázat tette lehetővé, amelynek egyik fontos szószólója volt Molnár Zsolt, akkori parlamenti képviselő. „Nagy elégtétel számomra, hogy fél évvel a képviselői mandátumom lejárta után, végre felavathatjuk az első konkrét megvalósítást, amelyhez hozzájárultam: a magyar bölcsődét. Ígérem, hogy hamarosan megvalósul a temesvári magyar egyetemisták számára létesített bentlakás és a végvári szórványkollégium is!” – mondta Molnár Zsolt, a Bánsági Közösségért Egyesület elnöke. A hálaadó ünnepség fényét a Szabolcska Mihály énekkar és a Dettai Reviczky Gyula daloskör szolgálata emelte. A résztvevők átvonultak az európai színvonalú felszereltséggel bíró Magyar Bölcsőde helyiségeibe, ahol ünnepélyes szalagvágásra került sor, majd ft. Csűry István királyhágó-melléki református püspök megáldotta a létesítményt. Következett Szegedi Kis István bronz mellszobrának leleplezése, a református templompalota bejárata mellett. A nagy református teológus, Luther Márton tanítványának tevékenységéről Szekernyés János helytörténész tartott alaposan dokumentált előadást, hangsúlyozva, hogy Szegedi Kis István, a régió nagy reformátora feltétlenül megérdemli, hogy a szobrot állítsanak neki Temesváron. Mint a Temesvári Képzőművészek Szövetségének az elnöke, Szekernyés János azt is kiemelte, hogy újabb jelentős művészeti alkotással gazdagodott a Bánság fővárosa. A református templompalota falát díszítő Szegedi Kis István bronz mellszobrot Farkas Imre alpolgármester és nt. Fazakas Csaba lelkipásztor leplezték le. A bölcsőde- és szoboravató hálaadó ünnepség szeretetvendégséggel zárult. Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad) 2017. augusztus 30.Amikor a víz vérré változikHavad települései jövőt álmodnak Szombaton falustársi találkozó keretében szökőkutat és turulmadaras emlékművet avattak Havadon, mint az összetartozás és élni akarás jelképét. Havadon tízévente szerveznek falustársi találkozót, amikor a helyben maradottak hazahívják és fogadják az elszármazottakat. Idén csak a hetedik évet számlálják a tízből, mégis úgy döntöttek, most szervezik meg az ünnepséget. Szombaton délelőtt a zsúfolásig telt református templomban adtak hálát Istennek az elvégzett közös munkákért és az együttlét lehetőségéért. Nagy Attila lelkipásztor arra figyelmeztette az ünneplőket: ha csak néhány évente is gyűlnek össze, térnek haza a havadiak, lelküket sose rágja „féreg”. Nem az a fontos, hogy kit hová sodort az élet, és hogyan használta ki az élet adta lehetőségeket, hanem az, hogy tudjanak mindig hazatérni, együtt lenni, eredményeket felmutatni, és hogy hozzák el gyermekeiket is, mutassák meg nekik azt a helyet, ahol születtek. Az istentisztelet keretében László János tanár mutatta be a helyi születésű ifj. Csalóka Ernő lelkész teológiai szakdolgozatát, a havadi egyházközség történetét feldolgozó, frissen megjelent kiadványt. Az egyházközség most fejezte be gyülekezeti házának és a ravatalozónak a kialakítását, ezért Nagy Attila lelkész köszönetet mondott a helyiek és az önkormányzat adományaiért és Mihály Domokosné tárgyadományáért. Az új gyülekezeti ingatlant istentisztelet után hálaadás és zsoltáréneklés mellett adták át a közösségnek. Összefogás és új kenyér Ezután került sor a templom előtti felújított téren a turulmadaras emlékmű és egy, a község öt településének nevét jelző szökőkút leleplezésére és átadására. A szervezők úgy gondolták, az idei találkozásnak ne csak személyi, hanem társadalmi, nemzeti okai is legyenek, ezért állítottak emlékoszlopot, s tetejére a Vetró András kézdivásárhelyi mester alkotta turulmadarat, mint a magyarok ősi hitvilágának emléke, az égi hatalom és az uralkodói fensőbbség megtestesítője, az isteni gondviselés és iránymutatás, a magyar nemzeti identitás és összetartozás jelképe, de a szökőkút is a község településeinek összetartozását jelzi. A turulmadár szimbolikájáról László János beszélt, majd a Maros Megyei Tanács elnöke köszöntötte az ünneplőket. Péter Ferenc az összefogásra hívta fel a figyelmet, és úgy véli, ma, amikor az elvándorlás jelenségével kell szembenéznünk, fontos szerepe van minden elemnek, ami az összetartozást erősíti. Havadon ma is építkeznek, összefogást jelképező emlékművet adnak át: így lehet erős, fiataljait itthon tartó és élhető közösséget létrehozni, és az erős közösségnek erős elöljárói is vannak – emelte ki. A havadiakkal együtt ünnepeltek az anyaországi testvértelepülések képviselői is. Bazán Tibor, Hévízgyörgy polgármestere elmondta: ez alkalomból az ünnepi asztalra ők hozták az új kenyeret, a magyarok kenyerét, amelyet nemzeti színű szalaggal kötöttek át, jelképezve a múltat, jelent, jövőt. A jövőben pedig csak azok a kapcsolatok tudnak élni, fejlődni, amelyekért együtt küzdenek meg a felek – fogalmazott. Kovács Béla önkormányzati képviselő Ózdszentsimon testvéri üzenetét tolmácsolta a községnek. Az ünnepi műsor rendjén felléptek a havadi gyerekek és ifjak, a gegesi Ajándék zenekar, a havadi Vadburusnyán csoport és a gegesi kórus, majd közös énekkel és a templomkertben álló emlékmű megkoszorúzásával zárult a rendezvény. A jövő üzenete Az Üzenet a mélyből nevet viselő köztéri alkotás leleplezése kapcsán Veress Gergely Domokos, Havad polgármestere hangsúlyozta: ez az ünnepség az egész községé, hiszen az emlékmű az öt falu közös jelképe, az egyet akarás, az összetartozás, az együtt gondolkodás, a szép törekvések életet jelző szimbóluma. „Ebbe az emlékműbe nemcsak múltunkat álmodtuk bele, hanem a közös jövőnk felé vezető járható utat is” – fogalmazott az elöljáró. Az élni akarást, a szárnyalást képzelték bele az alkotásba, hisz Geges, Rigmány, Nyárádszentsimon és Vadasd küldi az ő erejét, becsületes munkáséletét, küzdelmét, hitét szivárványsugárba kötve Havadra, így válik egységgé a község élete, egy nagy, közös szívdobbanásba. A víz maga a megmaradás, az élet, hisz az egymást ölelő cseppek egymást erősítik, álmokká, erővé, életté duzzadnak, és így nem az öt falu lankadó erejét, hanem szívós, embert próbáló tartását, megmaradását, élhető jövőjét látják benne. Vér vízzé nem válik – tartja a szólás, de itt vérré változik a víz, és erő, alkotás, jövő bontakozik ki. „Az emlékmű akkor él, ha a forrás, a víz mi magunk vagyunk, ha mindenki hozzáteszi verejtékének gyöngyeit, lelkének lüktető áramlását, sodrását és bizakodó hitét is” – figyelmeztette a közösséget a polgármester. GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ / Népújság (Marosvásárhely) 2017. október 5.A föld mélyének hasznos hozadékai (Konferencia a Kárpát-medence ásványvizeiről)Sok hasznos, az ásványvizekkel és mofettagázokkal kapcsolatos adalék és tudnivaló hangzott el és állt össze egy kötetbe annak a Sepsiszentgyörgyön megtartott nemzetközi konferenciának az anyagából, amelyen székelyföldi, hazai, valamint szomszédos magyarországi és szlovákiai kutatók értekeztek népes érdeklődő közönség előtt. Plenáris előadásként e sorok írója, a vendégfogadó megyei tanács és az Aquasic Egyesület képviseletében Háromszék mint ásványvíz és szén-dioxid-nagyhatalom címmel mutatta be a megye különböző típusú ásványvíz- és mofettagáz-előfordulásait. Mintegy válaszként követte ezt Tometz Ladislavnak, a Kassai Műszaki Egyetem és Földtudományi Intézet kutatójának A kelet-szlovákiai ásványvizek előfordulása és kihasználása című bemutatója. Szűcs Péter egyetemi tanár, az MTA doktora, a Miskolczi Egyetem kutatócsoportjának vezetője a geotermikus erőműfejlesztés magyarországi lehetőségeiről értekezett, és elmondta, hogy a hévizek balneológiai és geotermikus energiahasznosítási hozadékkal rendelkeznek, és mindkét ágazatnak igen jelentős a kiépítettsége a nyugati szomszéd ország területén. Jelenleg csak hőhasznosítás folyik, áramtermelő geotermikus erőművek létesítése ott is az elkövetkező időszak feladata. Tervek már léteznek, úgy kívánják kivitelezni, hogy ne veszélyeztessék az ásvány- és gyógyvizeket is magában foglaló felszín alatti vízkészlet mennyiségi és minőségi állapotát. A szomszéd Magyarországon megkezdték már a meddő és használaton kívüli kutak geotermikus hasznosítás céljából történő felmérését. Nekünk, a Kárpát-kanyarban, Székelyföldön élőknek felette hasznosnak tűnt Csapó János és Kovács Béla Róbert debreceni élelmiszer-technológiai kutatók eredményeinek bemutatása, a Magyarországon kereskedelmi forgalomban kapható ásványvizek makro- és mikroelem-tartalmának összehasonlító vizsgálata. Több helybeli hallgató azonnal jelezte észrevételeit, hogy „a román kereskedelem palackozott ásványvíz-dömpingjében sem ártana körülnézni ilyen szempontból, miképpen az is gyanús, hogy miért változtatták meg mifelénk literenkénti 500 mg-ra a hosszú idő óta a meghatározó 1000 mg ásványisó-tartalom alsó értéket? Péter Elek csíkszeredai nyugalmazott mérnök, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület által szervezett Aquarius borvízünnepek gyakori meghívott vendége részletes, nyomtatásban is megjelent tanulmányát mutatta be a Keleti-Kárpátok térségében előforduló természetes ásványvizek jellegzetes vonásairól, a palackozott természetes ásványvizekről, figyelembe véve a hagyományokat, az EU-s jogszabályokat és a nemzeti törvénykezést. Különlegességként említjük, hogy egy csíkszeredai és bukaresti kutatókból álló öttagú, élelmiszer-tudománnyal foglalkozó kutatócsoport a söripari víz előállításáról értekezett, egy vízkezelő technológiai vonalat terveztek, mutattak be, amely alkalmas az ásványvíz minőségű nyers vízből a söripar számára megfelelő vizet biztosítani tüzelőanyag és vegyszer nélkül. A konferenciának nemcsak az ásványvíz, hanem a gyakran vele együtt előforduló vagy feltörő szén-dioxid is témakörét képezte, témába vágó volt a MTA Atomkutató Intézete munkatársainak, Csige Istvánnak és Suki Erzsébetnek, valamint a kovásznai Dr. Benedek Géza Szívkórház Orvosmeteorológiai és Szén-dioxid Laboratóriuma vezetőjének, Gyila Sándornak, lapunk külső munkatársának Újkeletű szeizmo-tektonikus jelek kovásznai ásványvizek és CO2-feltörések geofizikai paramétereiben című előadása is. A csoport megállapításai egyfajta nóvumként hathatnak, ugyanis egy dolog, hogy a geokémikusok a földfelszínközeli ásványvizekben található ásványi elemek előfordulását nagyjából állandónak tekintik, de nevezett kutatók egy általuk épített szerkezet segítségével az ásványvízképződésnek éppen az ellenkezőjét mutatták ki és tanulmányozták(-zák) a földmozgásairól elhíresült Vrancea-övezetben, amely jelenség azután vált tapasztalhatóvá, hogy egyre gyakoribb a Kovászna-térségben és az ott áthaladó strukturális törésvonal mentén megjelenő szeizmo-tektonikus nyugtalanság. Szerintük éppen ezek a mozgások okozhatják a vizek és a szén-dioxid-feltörések újonnan felfedezett játékát. Feltételezik, hogy a mélyben levő karbonátos kőzetekből kibomló CO2-termelés mechanizmusát elsődlegesen érintik a tektonikai lemezek szubdukciós folyamatai, az alapjában meteorikus eredetű vizek a kéreg felszínközeli tartományában csak másodlagos szereplők. Nos, itt kap fontosságot dr. Tatár Márta kovásznai kardiológus-orvos nyomtatásban is megjelent előadása, amelyben a Dr. Benedek Géza Szívkórházban végzett mintegy félszázados gyakorlat tükrében mutatja be a szénsavas ásványvízfürdők szerepét a szívérrendszeri betegek komplex rehabilitációs kezelésében. Röviden: „A szénsavas fürdőknek önmagában vagy mofettával kombinálva előnyös hatása van a legtöbb krónikus szívérrendszeri betegségre. A legfőbb javallatok: a magas vérnyomás, szívkoszorúér betegségek különböző formái, az angina pectoris, operációk utáni esetek, szívizominfarktus utáni állapot, érszűkület, cukorbetegséghez társuló keringési zavarok stb. Természetesen, mint minden kezelésnek, a CO2-fürdőnek is megvannak az ellenjavallatai. Ilyen minden heveny megbetegedés, a krónikus tüdőbetegségek, az akut szívinfarktus, a szívizomzavarok, a szívelégtelenség, terhesség, drogfogyasztás és egyes pszichiátriai kórképek.” A konferencia jóvoltából úgymond okosabbak lettünk sok olyan ismeretben, amelyek a száraz szén-dioxidos gázfürdőkkel, a székelyek által gőzlőknek nevezett mofettákkal kapcsolatosak. A Kovászna megyei mofetták gázelegyében található radon gáz fontosságáról, gyógyhatásáról Incze Réka, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem környezettudományi és környezetmérnöki Sepsiszentgyörgyre kihelyezett karának munkatársa értekezett. Tanulmánya hozzájárult a természetes radioaktivitás számszerűsíthető megismeréséhez, mérései alapján tudjuk, hogy mennyi az a mSv (milisevert) gázmennyiség, amennyiben egy páciens részesül a mofettában egy-egy átlagos kúra idején. Eredményeit hasonló tanulmányokkal való összehasonlítás után, az érvényben levő jogszabályok tükrében értelmezte. A MTA és az ELTE Vulkanológiai és Atomkutató csoportjához, valamint a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Környezettudományi és Környezetmérnöki Karához tartozó kutatócsoport elvégezte Bálványosfürdő gázömléseinek geokémiai vizsgálatát. A Kis Boglárka Mercédesz által bemutatott eredmények alapján betekintést nyerhettünk a szunnyadó vulkánok alatt végbemenő folyamatokba. Számszerűsítették a torjai Büdös-barlang gázkiáramlásának mennyiségét, amely jelenleg nem több, s nem kevesebb, mint az elmúlt századok idején mért mennyiség (kb. 1300–1400 tonna/év), a környező gázömléses vidékből a mérések alapján összesen mintegy 8700 tonna felhasználatlan szén-dioxid áramlik a légkörbe, s a barlang alatti élményfürdőnek és gyógyszállónak még mindig nincsen mofettája – tesszük hozzá mi. A csoport egy uralkodóan szén-dioxid-összetételű gázt állapított meg a barlangban, amelyben a fő összetevő 98 százalékban található meg. Van benne két százalék körül metán, nitrogén, oxigén, kén-hidrogén és nemesgázok. A feláramló gázok részben tartalmaznak mélységi, köpenyeredetű összetevőt is. Ezek vélhetően egy mélybeli, esetlegesen egy alsó kéregben levő magmás testből származhatnak. „A Csomád alatt tehát lehet még olvadéktartalmú, kigázosodó magmaanyag, egyfajta magmakása, ami potenciális lehetőséget nyújt arra, hogy a vulkáni működés még akár felújulhasson a jövőben.” Ne csodálkozzon az olvasó, ha elmondjuk, hogy a tudományos konferencia szórakozást is nyújtott a hallgatóságnak. Legalábbis annak számított a szlovákiai kénes gyógyvizekkel működő gyógyfürdők bemutatása, a torjai Büdös-barlang írott története, Wanek Ferenc kolozsvári nyugalmazott geológus, földtantörténeti kutató Jegenyefürdő-bemutatója. Lénárt László, a Miskolci Egyetem Környezetgazdálkodási Intézetének munkatársa a Kárpát-medence gyógyfürdőinek képét megjelenítő színes bélyeggyűjteménye mosolyt is csalt az arcokra. A konferencia zárómomentumaként az Incze Réka, Jánosi Csaba, Kisgyörgy Zoltán és Tatár Márta szerzőnégyes, valamint Papucs András geológus bemutatták a konferencia tiszteletére kiadott Székelyföldi mofettás könyv – Gyógygázok az egészség szolgálatában című kötetet. Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
